Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XX. A ferences missiókról. Irta: P. Schrotty Pál O. F. M

Xavérius megérkezése után Goaban és Kranganurban, India nyugati partvidékén, bennszülött papok és missionáriusok kiképzésére kollégiumot alapítottak és az ezekben a kollégiumokban nevelt rendi missionáriusok rendkívül nagyarányú missiós tevékenységet fejtettek ki. Elárasztották szinte egész Indiát minden irányban. Még a XVI. század közepén is több mint 150 templomot építettek, sok missiós állomást létesítettek és a pogányok számtalan ezreit térítették meg Krisztusnak. Antonius de Porto behatolt Berar tartományba egészen Karánjáig és egymaga 10.000 embert keresztelt meg. Lagosi Vince és társai a malabari partvidéken működtek általánosan és Tanor királyát is megnyerték a kereszténységnek. Mások Travancore-n át a félsziget déli részébe hatoltak be, le egészen Tuticorin és Negapatamig és mindenhol keresztény falvakat alapítottak, melyeknek száma több ezerre rúgott. Még a XVII. században is (1645!) Emanuel a s. Mathia testvér nagyarányú működést fejtett ki. Sokan közülök a Coromandel partvidékén végig Bengáliáig törtek előre és hirdették az Evangéliumot bámulatos eredménnyel. Indiából Ceylon szigetére hajóztak át. Ők voltak ott is az első missionáriusok. Coimbrai Simon testvér négy társával annyi odaadással működött ott, hogy már 1540-ben Ceylonban 12 templomról és egy bennszülött ifjak számára alapított kollégiumról van tudomásunk. Nagyban előmozdította a testvérek működését az a körülmény, hogy apostoli szavuk hatalma és erényes életük sok előkelő társadalmi pozíciót elfoglaló egyént is megnyert Krisztusnak, köztük Kandy és Battikalva királyait is. 1626 ban 24 franciskánus missionárius működött a szigeten és csak 16 jézustársasági. Feltűnő, hogy erről az élénk missiós életről Nehernek nem volt tudomása és egyáltalán egyébként is alig-alig beszélnek róla a nem-ferences, hivatásos missiós írók. Mi ennek a magyarázata? Erre itt röviden meg akarunk felelni, annak dacára, hogy később az úgynevezett kinai ritus-vitánál, hol hasonló ügyről és körülményekről van szó, bővebben óhajtunk rá kitérni. Nem hisszük, hogy tévedünk, ha ennek a sajátságos, elhallgatási ténynek egyik okát, talán a leglényegesebbet, az úgynevezett Nobili-féle vita által teremtett helyzetben keressük. Az a teljesen újszerű missiós-módszer, mit P. Nobili S. j. (1577—1656) az indusok, különösen a brahmánok büszke kasztjának megnyerésére bevezetett, alapjában fölkavarta Indiának egész missiós életét, annál inkább, mert ellenfelei nemcsak a dominikánusok és ferencesek rendjéből, hanem a saját rendjéből kerültek ki. így tudjuk, hogy legelszántabb támadója az általa kezdeményezett rendszernek a jézustársasági P. Fernandez volt. A heves szenvedéllyel, rengeteg energiával, idő- és egyéb érték feláldozásával és másirányú érdekek föladásával folytatott küzdelem mindkét pártnak embereiben eltompította és elhomályosította az objektív érzéket, fölizgatta a kedélyeket és egyoldalúvá tette a különböző rendeknek még leghiggadtabb és jóakaratú vezérfiait is. Ilyen körülmények között alig találtak időt és módot annak a benső missiósélet fejlődésének a megfigyelésére és elismerésére, mely a vigasztalan helyzet dacára, az egyes rendek kebelén belül, tagadhatatlanul történelmileg megállapítható. Egy másik fontos ok, mely a XVI. és XVII. századbeli ferences indiai missiók aránylag nagyszerű helyzetének a homálybaborítását megmagyarázza, Szent Ferenc rendjének és az egyes ferences általános lélektanában keresendő.