Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XX. A ferences missiókról. Irta: P. Schrotty Pál O. F. M

Európában a ferences missiós lelkesedésnek és működésnek legelőkelőbb és legnehezebb tere a Balkánfélsziget. A fiatal rend kebelén belül Krisztusért fellobogó, odaadó szeretetnek minden áldozatkészségével munkálták meg ezt a terméketlen földet; Continuo vivunt in martyrio — mondja egy krónikaíró. A Szentföldet kivéve nincsen Rendünknek missiós területe, melynek talaját oly bőségesen áztatták volna vérükkel rendünk legjobbjai. Az ott összetömörített duodec-államocskáknak vallási és politikai viszonyai, melyekre Gortschakoff, a kiváló orosz diplomata-látnok, sajnos, idő előtt bevált próféta mondását fölépítette: »le tombeau d'Autriche-Hongrie est le Balkan« már akkor is kétségbeejtők voltak. A ferencesek, mint erős hadsereg se murum facientes pro domo Domini et orthodoxae propagatione fidei, mondja róluk IV. ]enő pápa. Mindjárt Szent Ferenc tartózkodása után, már 1240-ben látjuk őket feltűnni Albániában és Montenegróban. A XIII. század vége felé, a XIV. és XV. században történetíróink Antivári püspökei között már több franciskánust sorolnak fel. Innen áttörtek Boszniába IV. Miklós idejében. Maga István király kérte és támogatta őket, legalább megérkezésük első idejében. Fábián testvér vezetése mellett nagy eredménnyel dolgoztak, a mindig mély gyökeret vert manichäusok között, mert már 1402-ben IX. Bonifác pápa jelzi, hogy a XIV. század vége felé csak Boszniában több mint 50.000 hitetlent térítettek meg. Missióstörténetünk dicső lapjai itt belekapcsolódnak hazánk történetébe. 1365-ben Nagy Lajos a viddini bánság lakosainak megtérítésére hívta a ferencrendieket. Ekkor a magyar főurak közül sokan megismerték őket és az Al-Duna mentén számos kolostort építettek számukra. 1366 ban pedig a pápának jelenti, hogy az utóbbi időkben a franciskánusok tevékenysége következtében 200.000 hitetlen kereszteltette meg magát. Ez a hatalmas szám nem valószínűtlen, ha arra gondolunk, hogy oly világtörténelmi erős egyéniségek álltak itt a hittérítés szolgálatában, mint márkiai Jakab és kapisztráni János. A törökök, kik vad iramban végigszáguldoztak a közeli Keleten, 1463-ban meghódították a Balkán nagy részét; rombadöntötték az elért nagyszerű eredményeket és mondhatatlan szenvedést hoztak a rend tagjaira. Az ókereszténység első századai ismétlődtek. Ferences hittérítő és vértanú egy fogalommá olvadt össze. Rendkívüli áldozatok árán sikerült ugyan a bátor Páter Angelus Zvjedzdovicnak 1464-ben II. Mohamedtől fermánt kieszközölni, de a hittérítők mindennapi kenyere ennek dacára is állandó zaklatás, üldözés, vértanúság volt. Századokon át a legújabb időkig a Balkánon alig ismertek más papokat, mint franciskánusokat. Dicső történetük még nincsen megírva egy nagy egységes genetikus műben, de P. Fermendzsin és P. Jelenic könyvei alapvető munkák, melyek inspiráló hatással lesznek a franciskánus missióstörténetírói generációra. Kevésbbé ismeretes az a történeti tény, hogy Kurland, Livland, Kelet-Poroszország és Litvánia megtérítése a ciszterciták mellett javarészt a franciskánusok műve. Az általános, az egész Rendet jellemző missiós lelkesedés itt is tág érvényesülési teret talált és törhetetlen energiával le is győzött minden akadályt. Leghatalmasabb ellenfél a német lovagrend volt, melynek harci alapon való szervezete sohasem volt képes teljesen kivetni tagjainak lelkéből a háborúskodás pogány felfogásának szellemét. Politikai okokból a litvánokat megtérésük után is megtámadták. Még később is 1318-ban Riga ferencrendi