Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XIX. A ferencesek hatása a hitélet fejlesztésére. Irta: Bötcskey Ödön O. Cist

BÖLCSKEY ÖDÖN O. CIST. : A FERENCESEK HATÁSA A HITÉLET FEJLESZTÉSÉRE És most befejezésképen szóljunk néhány szót a ferencesek tevékenységéről a maguk rendjéből kikerült szentek tiszteletének terjesztése körül. A lelki élet mélyítéséhez nagy­ban hozzájárul a Szent Antal egyesület (Pia unió a Santo Antonio nuncupata), amelynek Rómában van a székhelye. Ennek a jámbor egyesületnek főcélja Szent Antal tiszteleté­nek terjesztése. Tagja lehet minden keresztény. Az egyesület megalakítási joga a miniszter generálistól nyerhető meg a tartományi főnök útján. A ferences templomokban minden kedden imádásra teszik ki az Oltáriszentséget, hogy az Úr Isten Szent Antal közben­járására bőségesen árassza áldását a szentség imádására egybegyűltekre. Akik a szent áldozás után egy ideig résztvesznek a szentségimádásban, teljes búcsút nyerhetnek. 1) XI. században egy manapság szokatlan tisztelete volt szokásban Szent Antalnak. A val­lásos szülő, hogy gyermekükre Isten áldását leesdjék, Szent Antalhoz fordultak közben­járásért és annyi gabonát adtak jótékony célra, amennyit a gyermek nyomott. Néhány évtized előtt némi módosítással újból szokásba vették ezt a kultuszt. Franciaországban, Toulon városában a hívek, akik Szent Antal pártfogását kérték valamely ügyben, foga­dalmat tettek, hogy kérésük teljesítése után kenyeret, vagy pénzt juttatnak a szegényeknek. Ez a jámbor alamizsnálkodás aztán hamarosan elterjedt az egész világon. A manap »szegények kenyere* vagy »Szent Antal kenyere« néven ismert adakozás révén igen sok szegény jut természetbeni, vagy pénzbeli segélyhez. Szent Antalnak ilyetén tiszte­letét és az adakozásnak ezt a módját sokan kifogásolták, akiket azonban elnémított XIII. Leó pápa, aki 1898 március 1-én kelt brevejével helybenhagyta és ajánlotta ezt a szép szokást. Említsük még meg azt a tényt, hogy a ferencrendiek minden temploma a különféle ájtatosságok és az ezekkel kapcsolatosan engedélyezett rengeteg búcsú révén minden hívőre nézve úgyszólván valóságos kegyelemhely és akkor megfeleltünk a magunk elé tűzött feladatnak, ami nem volt egyéb, mint annak bizonyítása és nagy ecsetvonásokkal való megörökítése, hogy Szent Ferenc rendje minden időben és minden korban nagy befolyást gyakorolt és nagy tevékenységet fejtett ki egyrészt a hitélet mélyítése terén, másrészt abban a lelkipásztori munkában, amelyet a szent rendalapító tett rendtársainak kötelességévé és amelynek célja volt a hívek segítségére lenni az üdvözülésben. Gedenkblatt zum 700 jähr. Jubiläum des Franciskanerordens. 26.

Next

/
Thumbnails
Contents