Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XIX. A ferencesek hatása a hitélet fejlesztésére. Irta: Bötcskey Ödön O. Cist

A ferencesek hatása a hitélet fejlesztésére. Irta: BÖLCSKEV ÖDÖN 0. Cist. zent Ferenc a maga puritán életével és csodás egyéniségének példájával minden argumentumnál bizonyítóbban tárta az emberiség elé azt az elvitathatatlan tényt, hogy az igazi boldogság és a teljes lelki béke, amely után epedve vágynak az emberek, nem a vagyon felhalmozásában és a hatalom megszerzésében áll és merül ki, hanem az alázatos lemondásban és a tökéletes önmegtagadásban. Példaként a maga életét állította oda és hogy példája eredményes is legyen, rendje elé kettős célt tűzött ki: minden rendtárs törekedjék elsősorban a saját üdvözítésére, másodsorban pedig arra, hogy másokat is elvezessen az életszentségre. A tanítványok megértették mesterüket és minden igyekezetükkel azon voltak, hogy ezt a kettős célt meg is valósítsák. Az igénytelen egyszerűségű ferences testvérek fellépése szinte meglepte a világot és olyan hatással voltak a hitéletre, hogy már XI. Gergely pápa igy nyilatkozik az ő tevékenységükről: »Vannak közöttük, akik elszakadva a világtól és magukat a nagy bűnbánatnak átadva, az égiek után epekednek és a szemlélődés szárnyán, miként a sasok, egyre magasabban emelkednek felfelé, ahol Máriával élvezői a legnagyobb jóságnak, mások viszont Mártának szent szorgosságát követve, mind buzgóbban adják át magukat az istenitisztelet végzésére — látunk köztük olyanokat, akik tanulják és hirdetik az Isten igéjét és erre oktatják a népet, ismét mások a lélek szent hevétől tüzelve, remegés nélkül és a szeretettől sarkalva elmennek a pogányok közé, hogy rettenthetetlen lélekkel megtérítvén őket, sok kévét hozzanak a reájuk bízott talentumok kamatjai fejében zálogul az Úrnak. Ezek valóban tagjai Szent Ferenc rendjének, akik Krisztus egyházában tündöklő fénnyel ragyognak és akiknek hangja a prédikálás és életszentség révén nemcsak eljutott a földkerekség minden részébe, hanem messze felülmulta a többi szerzetesrendek tanítóit.«

3) Ne higyjük azonban, hogy csupán a pápák vannak irántuk elismeréssel, mert működésüket a protestáns történetírók is dicséretekkel halmozzák el. »Kettesével vagy hármasával járnak, mezítláb és egyszerű kámzsában, de szívük duzzadt az Isten és az emberek iránti szeretettől. Megjelenésük eleinte szokatlan látvány, amely gúnyt és üldözést vált ki nem egy helyen, ámde angyali türelmük lefegyverzi ellenségeiket, akik rövidesen csodálattal, szeretettel és tisztelettel veszik körül a közöttük megjelenő testvéreket. Ezeknek az egyszerű és jámbor embereknek a nép örömest áldoz, ők viszont ') Holzapfel : Handbuch der Geschichte des Franziskanerordens. Breisgau. 1907. 207. I.