Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XVII. Rogérius Bacon és a tapasztalati tudományok. Irta: Dr. Mester János

élesebben látnak, »quanto iuniores, tanto perspicaciorea,« mert az elődök fáradsága, kutatása nyomán járnak. Nem átall egész kereken ellentmondani ősi axiómáknak. így például Delvaille idézi egyik legmerészebb mondását (Comp. Theol. I. c. II.): »Az ellen, hogy el kell fogadnunk valamit, mert a hagyományokból származik, így kel ki: »Ha lehetne egyáltalán valamit következtetői az ilyen előzményből, akkor ép az ellenkező következményt kellene levonnunk. Annyival inkább kétségesnek kell tartanunk egy-egy állítást, minél régibb és minél szélesebb körben terjesztették.« A későbbi bölcselők mindig változtatták elődeik műveit és sokban javítottak. Plátó azt tartja: »Barátom Sokrates, az én tanítóm, de jobb barátom az igazság«, Aristoteles viszont inkább az igazsággal akar harmóniában élni, mint Plátó barátságát megőrizni. Lényegileg ez már a mai kritikus szállóige : »Amicus Plátón, amicus Sokrates, sed magis amice veritas.« De nemcsak a bölcselőknél, hanem a szenteknél is meglátszik, hogy tévedni emberi dolog. Hányszor másították ők is véleményüket és téves meggyőződéseiket hányszor vonták vissza nagy alázatossággal ? Szent Ágoston egész könyvet ír botlásai helyreigazítására. Hányszor támadták meg egymást, Jeromos Ágostont és Ágoston Jeromost ? Ha a mi korunkban élnének, még többet változtatnának műveiben, mint amennyit mi kívánunk. Végül összefoglalja véleményét a maga vasbeszédével : »A régiek tévedéseit nekünk utódoknak kell kijavítanunk, mert élvezzük fáradságok gyümölcsét, mely folyton előre, a jobb felé ösztökél minket, hacsak szamarak nem vagyunk.« Ezek szerint az idola fori és theatri csalóka képeinek Rogerius Bacon három első sérelme, offendiculája felel meg: »hoc exemplificatum est, hoc vulgatum est, hoc consvetum est, igaznak tartunk valamit, mert a tekintély, a nagyok példája mutatja, mert a közvélemény tartja vagy mert megszoktuk ezt az elvet«. Rogerius azonban még tovább megy. Nála a három első sérelemnek melegágya és az igaz tudás legnagyobb akadálya az emberi elme felfuualkodottsága, mely visszautasít mindent, amit maga nem ismer. A tudatlanság nagy szégyen, azért a látszatot akarják megóvni mindenáron és leszólnak mindent, amihez nem értenek. Ilyen gőgös féltudósok árthattak neki legtöbbet az életben, ezek ellen legjobban szórja beszédének a villámait, kiönti vulkánikus lelke tüzét, keserűségét. Ezek az Istentől elátkozottak »maledicti a Deo,« ördögi emberek, akik rossz hírbe hozzák a tudományt a praelatusoknál, a fejedelmeknél és a népnél. »Ezek a világtalan vakondokok, a csipás denevérek, akik a tudomány fényét nem bírják el, ezek tisztátalan disznók, akiknek nincs bátorságuk tudni, sapere non audent; akik azon fáradnak, hogy tudatlanságban maradjanak és az arcukat borító sártól elfordítják a szemeiket. Ezekről írja választékosan júdás apostol a levelében: »Qui quaecunque ignorant, blasphémant, ezek amit nem értenek, azt káromolják, amit pedig össztönszerűleg tudnak, mint az oktalan állatok, azáltal jutnak romlásra ... Ezek víznélküli felhők, melyek a szelektől idestova hányatnak, őszi fák, gyümölcstelenek, kétszer holtak, kiirtottak; a tenger dühöngő habjai, saját gyalázatukat kitajtékozók, bujdosó csillagok, akik számára a sötétség förgetege örökké fenntartatik.« A tévedés az igazságra szomjúhozó lélek betegsége. A diagnózis megejtése, az okok megállapítása után a gyógyszerekről kell gondoskodni.