Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XV. Szent Bonaventura szentírásmagyarázata. Irta : Dr. Vargha P. Teodorich O. F. M.

tekinthető, mint szoros értelemben vett magyarázatnak. S ezzel hitelesnek bizonyult magyarázó munkáit ki is merítettük. 111. Gyakorlati szentírásmagyarázata. Már fennebb is utaltunk arra, hogy Bonaventura nemcsak a szigorúan vett szentírásmagyarázó műveiben, de egyéb gyakorlati irányú munkáiban is a szentírást tartja vezérének. Nagysága épen a gyakorlati téren a legkimagaslóbb. Nem mulaszthatom el megemlíteni, hogy azok, kik újabban a szentírás gyakorlati értelmezését sürgetik, Szent Bernáton kívül Bonaventurát tekintik mintának. Nincs itt helye annak, hogy a gyakorlati és tudományos szentírásmagyarázat közt lévő különbségek fejtegetésébe bocsátkozzam. Még kevésbbé annak, hogy vitát rendezzek arról, melyik szükségesebb, a tudományos-e, vagy a gyakorlati? Erre nézve igazán áll az elv: egyiket cselekedni kell, de a másikat el nem mulasztani. A gyakorlati magyarázatnak azonban vannak olyan előfeltételei, miket tanulással elsajátítani sohasem lehet, mert nem észbeli ismereteken alapulnak s nem meggyőződéssel ruházhatók át. Ilyen a bensőséges áhitat, a rendszeres lelki élet, a lelkiismeret titkainak és igényeinek benső megfigyelése. A szentírás elrejtett mannáját csak azok lelik fel és azok élvezik, akik győzelmet aratnak a saját szenvedélyeikkel folytatott tusában. »Győzedelmesnek elrejtett mannát adok« (]el. 2, 17.). Bonaventurát is tudománya tette tudós szentírásmagyarázóvá és életszentsége gyakorlativá. Van szentünknek egy kis művecskéje, mely ezt a címet viseli: »Ars concionandi. *) Míg a szentbeszéd egyet jelentett a szentírás lelkiépülésre szánt magyarázásával, addig e kis művecske megfelelt címének. Mióta azonban a szentbeszéd fogalma tágabb térre terjeszkedett szét, ez a mű inkább a gyakorlati magyarázás kézikönyve lehetne. A mű csupa gyakorlati utasítás arra nézve, miképen kell a szentírás egy-egy helye, esetleg egy szakasza fölött szentbeszédet készíteni. Szent Bonaventura a szentbeszéd minden részét a szentírásból meríti, arra építi föl és abból fejti ki. Az első részben a beszéd tárgyával és annak felosztásával foglalkozik. A beszéd tárgya és annak felosztása a szentírásból merítendő, még pedig a szentírási hely természete szerint. Ahol történetet, leírást, ajánlást, megvetést, ígéretet, vigaszt vagy rettentést foglal magában a szöveg, ragaszkodni kell a hely ilyen természetéhez. Fontos a tárgy felosztását a hely természete és még inkább a hallgatók felfogó képességéhez alkalmazni. A nép számára ajánlja a külső felosztást, mely nem a szövegből, hanem másunnan vett szempontokból indul ki és úgy lép be a tárgyba. A 26. zsoltár e szavai: »Az Úr világosságom és szabadulásom,« külső és könnyen érthető felosztással így lesz beszéd tárgya: két hátrányunk van a bűnbeesés után: tudatlanság azon dolgokban, melyeket ismernünk kellene és erőtlenség a cselekvésben. Mindkét fogyatkozás ellen segít az Úr, mert világosságunk és szabadulásunk. Szinte hihetetlen az a könnyedség és a mellett mégis változatosság, mellyel bármely szövegből alkalmas témát és ügyesen alátámasztott felosztást hoz ki. A szövegnek elsősorban mindig a betűszerinti értelmét veszi témául és a szöveg minden részletének jelentőségét kikutatja. Eljárásmódja szinte szemeink előtt játszódik le. Első kérdése mindig az: mit mond a szöveg? Mikor ezt biztosan megtalálta, akkor tovább kutat: mi a fontossága l) T. IX—X. 8-21.