Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

II. XI. Pius pápa Őszentségének apostoli körlevele Assisi Szent Ferenc halálának hétszázadik évfordulója alkalmából. Fordította: Dr. Burka P. Kelemen O. F. M

génnyé lett, midőn gazdag volt, hogy az ő szegénysége által gazdagok lehessünk,

1) tanulta el azt az isteni bölcseséget, melyet soha semmiféle emberi bölcseség ötletessége el nem homályosít s amely szent újszerűségével egyedül képes mindeneket megújítani. Hisz nyilván jézus tanította: boldogok a lelki szegények;

2) ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van és oszd a szegényeknek és kincsed leszen mennyben, azután jöjj és kövess engem.

3) Minden dolognak akaratos és szándékos megvetésén alapuló ezen szegénységet, melyet a Szentlélek sugallatára vállal az ember magára s mely ellenkezik egynémely régi filozófus kényszerű, zsémbeskedő és fitogtatott szegénységével, tisztelet- és szeretetteljesen ölelte magához és úrnőnek, anyának, jegyesnek nevezte azt. Erre vonatkozólag írja szent Bonaventura: »Senki sem volt az aranynak olyan szerelmese, mint ő a szegénységé, sem a kincs őrzésében éberebb, mint ő emez evangéliumi gyöngynek őrzésében.

4) Maga Ferenc, midőn rendje sajátos törvényében ezen erény különös gyakorlását ajánlja és övéinek kötelességévé teszi, igazán világos szavakkal bizonyítja, menynyire értékeli, mennyire szereti azt: »A legfönségesebb szegénységnek ez a magasztossága, mely titeket, drágalátos testvéreim, örökösökké és a mennyország királyaivá avat, a vagyonban ugyan szegényekké tett, de erényekben felmagasztalt. Ez legyen részetek... amibe egészen elmerülve a mi Urunk jézus Krisztus nevéért semmi mást az ég alatt ne akarjatok mindörökké*.

5) Ferenc különösen azért szerette a szegénységet, mert úgy gondolta, hogy az a Szúzanyának is kedves, Krisztusnak meg nemcsak kedves, de a keresztfán eljegyzett jegyese, akit az emberek elfelejtettek s aki a világ szemében barátságtalan és kellemetlen. Ennek elgondolásakor, csodálatos, mennyit könnyezett és zokogott ! Ki az, akit meg ne indítana ezen férfiú nagyszerű látványa, ki a szegénység szeretete miatt régi mulató-társai és sok más szemében mint megtébolyodott tűnt fel. Hogyan van az, hogy a szegénység e nagy szerelmese az utódokban, még az evangéliumi tökéletesség ismeretétől és gyakorlásától egészen messzeállókban is, napról-napra nagyobb csodálatot keltett és kelt a mi korunk embereiben is ? Az utókor élén Dante jár Szent Ferenc és a szegénység között kötött eljegyzésről szóló énekével,

6) amelyben nem tudod mit csodálj inkább, a gondolatok nagyszerűségét és lendületességét vagy a költészet lágyságát és bűbáját. Pedig, hogy Ferenc szívében-lelkében milyen mélységes ismerete és milyen nemes vonzalma honolt a szegénységnek, azt a külső javakról való lemondás se nem jelzi, se körül nem írja. Mert elérheti és vallhatja-e a szegénységet édes-testvérének Krisztus Urunk példája szerint, ki magát lelkileg szegénnyé és az alázatosság erénye alapján kicsinnyé nem tette ? S ezt valóban megtette ő, egyik erényt a másiktól el nem választva, együtt köszönti és üdvözli: »Szent szegénység úrnő, az Úr köszönt téged, nővéreddel a szent alázatossággal... A szent szegénység megszégyeníti e világnak minden kapzsiságát, fösvénységét és aggságát. A szent alázatosság megszégyeníti a gőgösséget, e világ minden emberét és mindent, amik e világon vannak«.

7) A Krisztus követése aranykönyv írója is, hogy egy szóval fesse meg Ferencet, alázatosnak mondja őt: »mert ki mennyi 1) II. Cor., 8. 9. — ä) Mt. 5. 3. — 3) Mt. 19. 21. — *) Leg. mai., c. 7. — 5) Reg. Fr. Min., c. 6. — 6) Par. XI. — 7) Opusc. Salutatio virtutum (Ed. 1904.), p. 20. et. seq.