Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XIV. A klasszikus ferences theologia. Irta: Dr. Schütz Antal, piarista

siti, nem miként Szent Tamás, az unió hypostatica természetszerű kisugárzásait, illetőleg az emberségbe való belesugárzásait látja bennük. Jellemző, hogy az említett kiválóságokat bizonyos értelemben letompítja. Krisztusnak minden létezőre kiterjedő emberi tudása nem egyszerre mint tényleges tudás van az ő értelmében, hanem csak mint készség (non actu, sed habitu). Készen kapott tudása (scientia infusa) csak a lényegekre terjed ki ; a tényleges egyedi dolgokat tapasztalás útján ismeri meg. Ez megint figyelemre méltó módon az emberi tudás rendes határához közelíti az Úr Krisztusnak nem-Istenlátó, tapasztalati tudását. Szent Tamás szerint amit az Üdvözítő lát, hall, kérdez, azt előbb már mind készen kapott ismeretei útján is tudja. Legjellemzőbb azonban e téren GYÉKÉNYES KÁPTALAN. (P. Gaidano.) Scotusnak az a tanítása, hogy azt a tudást és szentséget, melyben az Üdvözítő szent embersége tündököl, mely a teremtmény számára elérhető legmagasabb fokon áll, Isten mégis megadhatná más teremtménynek is, olyannak is, aki nincs személyes egységben vele; de ezt nem akarja megtenni, quia secundum leges iam positas a sapientia divina non erit nisi unum caput in ecclesia (in III d. 13, n. 8; egyben jellegzetes példa a skotista potentia absoluta és ordinata szemléltetésére). Ezek után csak természetes, hogy Scotus az Üdvözítő vétkezhetetlenségének alapját sem a személyes egységben látja, hanem kizárólag a boldogító Isten-látásban, illetve az ezzel járó tételes isteni akaratban. b) A megváltás müve. A christologiai alapelvek folyománya, hogy az Üdvözítő erkölcsi teljesítményei, érdemei is magukban tekintve csak véges értékűek, hisz véges elvnek, emberi képességeknek gyümölcsei. Azonban bizonyos szempontból mégis vég-