Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XIV. A klasszikus ferences theologia. Irta: Dr. Schütz Antal, piarista

Ezt azonban Isten hatástalaníthatja a jelen üdvrendben is, vagyis a megváltás egyetemes szükségének sérelme nélkül is. Nem kell egyebet tennie, mint elővételeztetni a megváltás gyümölcseit. Isten megteheti, hogy Krisztus érdemeire való tekintettel egy lelket létesülésekor megóv attól, hogy Ádám bűn-öröksége reászálljon; mintegy alája teríti a Megváltó érdemeit, hogy mikor a létbe készül, erre a tiszta szőnyegre lépjen és ne szennyezze be lábát. Ezt megteheti annál inkább, mert a szülői nemző tevékenység szabatosan csak a testet hozza létre, mely a forma corporeitatis révén már a lélek nélkül is emberi test; ez pedig az eredeti bűnnek semmiképen nem hordozója, és igy Isten szentelő tevékenységének nem kell kiterjednie a nemző tevékenységre, mely Szent Bernát szerint nincs rendetlen érzékiség nélkül. Ez az elővételezett megváltás (praeredemptio) gondolata, melyet Bonaventura hasonlattal világít meg: »Szűz Mária az Úr Krisztus által szabadult meg az eredeti bűntől, de más módon, mint a többiek. A többieket Isten a bukás után emelte föl, Szűz Máriát mintegy estében tartotta föl, amint példában lehet látni két emberen, akik a sárba esnek« (in III. d. 3, p. 1, a. 1, q. 2). Ez megnyugtató elvi feleletet ád a theologusoknak ama nehézségére, mely legtöbbjét visszatartotta a szeplőtelen fogantatás nyilt megvallásától: az eredeti bűn lénye egyetemes, és ennek megfelelően a megváltás is egyetemesen szükséges; a szeplőtelen fogantatás ennek a szigorú egyetemességnek tagadása volna. Scotus felelete: az eredeti bűn vállalásának kötelezettsége és így a megváltásra szorultság alól Szűz Mária sincs kivéve; természet szerint ő is Ádám leánya, és mint ilyennek, neki is szól az eredeti bűn törvénye és a megváltás. De nála a megváltás ereje abban mutatkozott, hogy nem engedte érvényre lépni a bűn törvényét. Természet szerint Mária Ádám leánya; időben azonban előbb kegyelem gyermeke, mint bűnnek örököse. Scotus itt szerencsés kézzel a centrumba állít egy különböztetést, melyet a theologusok akkor széltében ismertek már, sőt Bonaventura ezzel a kérdéssel kapcsolatban is pedzett: a prioritás naturae és prioritás temporis különböztetését. A megváltásnak ez az egyetemesen lehetséges módja, az elővételezett megváltás helyén volt (decuit) Szűz Máriával szemben. Isten-anyai méltósága őt (az alább 3. alatt ismertetendő abszolút megtestesüléstan értelmében) az egész teremtés középpontjába helyezi. Tehát csak ennek az általános nagy kiváltságnak egy ponton való érvényesítéséről van szó. Mihelyt a dogmatikai nehézség gyökeresen el van hárítva, érvénybe lép Szent Anzelm elve: Decuit ut ea puritate Virgo niteret qua maior sub Deo nequit intellegi (De conceptu Virg. c. 18). Ennél tovább Scotus nem igen ment. A »potuit, decuit« következményét: »ergo fecit« nem vonta le, legalább nem teljes határozottsággal, bár nincs valószínűség minden hiján az a nézet, hogy éppen ő hódította meg az addig ellenkező párisi egyetemet a Szeplőtelen Fogantatás tanának. Ma már tudjuk, hogy ama következtetés premisszái sem mindenestül tőle valók. A tan maga már legalább másfél százada hirdetőkre talált Angliában: oxfordi tanároktól vették át oxfordi minoriták, kik közül Scotus tanára Ware Vilmos a tan theologiáját is már imponáló világossággal adta elő. Nem lehet tehát azt mondani, hogy a Szeplőtelen Fogantatás tanának diadala kizárólag a ferences theologiának dicsősége. Az is bizonyos, hogy Scotusnak e kérdésben nincs egyetlenegy alap-