Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XIV. A klasszikus ferences theologia. Irta: Dr. Schütz Antal, piarista

zeten kívül is nagyon elterjedt. A trienti zsinat atyái és theologusai között is uralkodó volt. (Lásd A. Prumbs Die Stellung des Trienter Konzils zu der Frage nach dem Wesen der heiligmachenden Gnade. Paderborn, 1909.) E szerint a kegyelem nem nyugvó valóság, a kegyelmi életnek metafizikai szentelő kegyelem nélkül is teljes tartalmúak és termékenységűek ; még a megigazultnak sincs szüksége arra, hogy külön természetfölötti erényeket (és ama sajátságos természetfölötti fogékonyságokat, melyeket a Szentlélek ajándékai néven ismerünk) készen kapjon (non existunt virtutes morales infusae, neque dona Spiritus. S. tamquam habitus distincti a gratia sanctificanti). Viszont önálló létüket és szerepüket az erkölcsi erények fönntartják akkor is, ha a szeretet kegyelme eltávozott is a lélekből. Tagadhatatlan továbbá, hogy a ferences theologia a természetfölötti életnek minden egyes mozzanatát energikusan vallja ugyan, de a helyett, hogy ezeknek az elemeknek szerves kapcsolatát és belső egységét kutatná (ez Szent Tamás kegyelemtanának egyik ereje), beéri vele, hogy a kegyelmi élet elemeinek együttességét és fönnállását egyszerűen tételes isteni rendelkezésből vezeti le. így kegyelem és bűn nem legbensőbb mivoltukban, metafizikailag ellenlábasak és zárják ki egymást, hanem csak azért, mert Isten jónak látta ilyen tényleges viszonyt állapítani meg köztük; következéskép magában véve (potentia Dei absoluta) lehetséges volna bűnbocsánat kegyelem nélkül is, sőt talán kegyelem-közlés is bűnbocsánat nélkül (cf. Scot, in I. d. 17, q. 2, n. 23). A kegyelemből BOLD. APPARISrÓI SEBESTYÉN HITTÉRÍTŐ AZ INDIÁNOK KÖZÖTT (f 1600.)