Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

II. XI. Pius pápa Őszentségének apostoli körlevele Assisi Szent Ferenc halálának hétszázadik évfordulója alkalmából. Fordította: Dr. Burka P. Kelemen O. F. M

írtak, őt az emberi természetnél teljességgel nagyobbnak és fenségesebbnek ítélték; mikor elődeink, kik Ferenccel barátságos viszonyt tartottak fenn, őt az Istentől a nép üdvére s az Egyház javára gondviselésszerűen küldöttnek felismerni nem haboztak? Honnan van az, hogy a szeráfi férfiú halála óta eltelt hosszú időköz alatt a katholikusok kegyelete iránta, sőt maguknak a nem-katholikusoknak csodálata is valami új lángolással lobbanik föl, ha nem onnan, hogy az ő alakja ma sem ragyog kisebb fénnyel a lelkekbe, mint azelőtt s az ő ereje és erénye a népek gyógyítására igen sokat tehet s erre kívánatos is? Az ő reformáló tevékenysége ugyanis annyira az emberi nem egyetemének szólt, hogy a hit és erkölcsi egészség visszaállításán kívül az evangéliumi szeretet és igazság tana a közös, úgynevezett társadalmi életet is szabályozta. Az esemény tehát, mely küszöbön van, nagyszerűségénél és áldásos voltánál fogva kiváltképen megfelel arra, hogy nektek Tisztelendő Testvérek beszédünk hirdetésével és magyarázatával az assisi pátriarka életének bizonyságai és példái által a mostani idők és állapotok alkalmából üdvösen felelevenített franciskánus szellemet, mely az evangéliumi érzülettől és viselkedéstől egyáltalán nincs messze és távol, a keresztény népben felszítsuk. Tetszik ugyanis nekünk legközelebbi elődeinkkel a kegyeletben versenyre kelnünk, kik az ő élete napjainak és különös tetteinek százados emlékét sohse engedték elmúlni a nélkül, hogy apostoli tanító-tekintélyükkel meg ne világították és a híveknek követésre ne ajánlották volna. S e tárgyban a legnagyobb lelki gyönyörűséggel emlékezünk, — és képtelenek velünk nem emlékezni azok, akik a viruló életkort átlépték már — hogy Ferenc és alkotásai iránt mennyire föllángolt mindenütt a népek érdeklődése XIII. Leó negyvennégy évvel előbb kiadott »Auspicato« kezdetű körirata által, midőn szinte a hetedik század telt el az assisi férfiú születésétől számítva. Amely érdeklődés nem ritkán a kegyelet sokféle nyilvánításában és a lelkek kívánt megújhodásában tört elő. Egyáltalán nem gondolnók, hogy a legközelebbi esemény komolysága hasonló hatásokat ne eredményezne. Sőt még mélyebbeket mutatnak a jelen keresztény társadalmának idejében. Ki ne tudná, hogy a lelki javakat általánosságban többre kezdték becsülni s az előbbi korok tapasztalatából azáltal lettek a népek tanultakká, hogy Istenhez tértek s az üdvösség egyedüli tényezőjét, a katholikus Egyházat elfogadták, mert különben semmi békét és biztonságot nem remélhettek. Ámde ezenkívül a százados ünnepségekkel, melyek a bűnbánat és a szeretet szellemétől elválaszthatatlanok, úgy-e az egész világra meghirdetett jubileumi búcsú, melyről beszéltünk, nagyszerűen összefér? Ismeretes Tisztelendő Testvérek, hogy milyen nehéz és nyers volt Ferenc kora. A keresztény hit a népben mélyen gyökeredzett, aminek bizonysága, hogy nemcsak toborzott katonák, de mindenrendű polgárok is szent hévvel vonultak zászlók alatt Krisztus sírjának felszabadítására. Azonban az Úr szántóföldjére lassankint belopakodtak és tért hódítottak az ismert szerzőktől vagy ismeretlen csavargóktól terjesztett eretnekségek. Ezek az élet szigorúságát, az erény és fegyelem látszatát keltve, könnyű szerrel tévesztették meg az egyszerű és gyenge embereket, amiből azután a forradalmak szüntelen lángja terjedt át a tömegekre. Egyeseknek hibáit az Isten Egyházára sütötték rá s ha már most némelyek magukat ezen Egyház megjavítására gőgösen Istentől hívottaknak gondolták, kevéssel utóbb, mikor az apostoli szék tanítását és tekintélyét elve-