Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XII. Szent Ferenc és fiai a magyar kódex-irodalomban. Irta: Dr. Vargha Dámján O. Cist.

A második tanúság második szakasza »ki vala tökéletességgel Szent Ferenc atyánkban, mélységes szegénység«. Itt elmondja kéziratunk, mint hányta el a világi jószágokat fukar atyja előtt, a jámbor püspök jelenlétében; mint mondott ellene örökségének és veté le mind testi ruháit, önmaga pedig maradna mezítelen, csak egy »ciliciom-imegben«. Elmondja az ismeretes »Pater noster« szavakat és öltözék szegénységnek ruhájában, mint kéziratunk mondja: »kötél-fóttal evedzé be ennen-magát, az lén öltözeti halálig; és azonképpen az mezejtelen Krisztus jézust, ő szegény szülejével, mezejtelen és szegényül akará követni«. Ugyanezt a szent szegénységet írá be az szent regulában, hogy az ő fráteri semmi tulajdon jószágot nem bírnának, sem házat, sem helyt, de ugyan élnének, mint zarándokok és jövevények ez világban. »Harmad jószág (erény) mondatik életnek keménységé«-nek. Szent Ferenc rendi életében »soha jó izében való ételt-italt hozzája nem vett.de az étket hamuval egyeiejtette, vagy vízzel«. Mindenestől »megnyomorojtván az érzékenységöt, hogy az okosságnak ellene ne rugódozhatna és binnek szilemére ő-benne ne uralkodhatnék. Ostorozást pedig, böjtöt, vigyázást, sirást, óhajtást annyit tett légyen őtestének szakaszkodására (önmegtagadására), — ki gondolhatja meg ?« Negyedik jószág Szent Ferenc mélységes alázatossága. »A rajta lett szidalmasságon örül és méltónak állojtá magát reá. Gargyánságot sem akar vala viselni (569. 1.), hogy csak alázatosságon élhetne«. Ötödik erénye Szent Ferencnek az »nagy tiredelmességnek szenvedése«. Virginiakódex 26. lapján és a Fioretti és egyéb műben is található latin eredetiben a magyarázatul ideiktatott példa : Mikor Assisi város utcáján elméne, mint egy esze-veszett kába, innen-onnan hagyigálák vala őtet, álojtván, hogy megbolondult volna. Ő kedég nagy békességgel szenvedvén, mintha sem látná, hallaná, sem érezné, — dolgára megyen vala. Egy más alkalommal »mikoron egyszer felette elepedett volna, mondá őneki egy nagy együgyü fráter— ó fráter Ferenc atyám, bizonnyal igen megnehezödtél. De kérjed az Ur-Istent, hogy emelje fel kevéssé az ő kezét rólad. — íme hogy ezt hallotta volna az a szent jámbor, nagy sirván kezdé kajáltani : — Ha nem tudnám a te együgyü ártatlanságodat, majdan kive űznélek innen. Miképpen mered te az Ur-Istennek Ítéletit megfeddeni és gonoszra vélni. Ottan azért leesék Szent Ferenc az földre, kezdé az földet ápolgatni, mondván — — Hálát adok én teneked, o én édes Uram Jézus, minden én fájdalmimról. — Azon kérlek, hogyha kellemetes te szent akaratodnak, száz ennyit vess énreám, hogy az én leikömnek vigasztalása belteljék. És semmi nehézségében — fejezi be kéziratunk — meg nem bántotta az Ur-Istent, ellene mondván (t. i. önmagának) mint Szent Jób patriarcha. A Szent Ferenc beszéd »harmad tanúsága leszen : minemű emlékezetre való méltóságokkal felmagasztalá Ur Isten bodogságos Szent Ferenc Confessor szolgáját«? — Itt ismét hat pontba foglalja a felvetett nagy kérdésre adandó válaszait és ismét Szent Bonaventura nagyhírű Ferenc-életrajzára hivatkozik. Először, mert »nagy alázatos és megvilágosodott elméje vala minden Írásnak értelmére*. Egy alkalommal egy nagy Szentirásbeli doktor megkísértette volna őket, nagy-mély kérdést kérdezvén őtőle. Szent Ferenc oly bölcsen felele, megfejtvén őneki az kérdést Szentlélek malasztja miatt, hogy az bölcs doktor csak semminek álojtá önmagát előtte. Ottan mondá, folytatja tovább régi írásunk : — Bizony mondom, hogy ez istenes atyának oly tiszta és mély bölcsessége vagyon, mintha szárnyon járna. Az mi tudományunk kedég hason csusz-mász ez földön.« — E kisded jelenet megvan az Ehrenfeld—Jókai-kézirat 95—96. lapjain is.