Elöljárók aranykönyve (Gyöngyös 1944)

II. FEJEZET. Az elöljárók első szárnya: Az igazságért lángoló buzgóság

háríthatta és kigyomlálhatta volna. Halljuk az Úr szavát Ezekielnél : „Ha te nem szólsz, hogy az istentelen tartózkodjék az ő útjától, az istentelen ugyan a saját gonoszsága miatt hal meg, bérét azonban a te kezedből kérem számon". (24) Végül harmadszor ítélnie kell önmagáról a magára vállalt tisztséggel s az abból fakadó hatalommal történt visszaélések miatt. Igénybe vételükkel nem a kijelölt cél felé törekedett, hanem saját hírnevét, dicsőítette és saját kényelmét párnázgatta. így aztán megérdemli a szigorú szavakat : „Vegyétek el tőle a talentumot s a haszontalan szolgát meg vessétek ki a külső sötétségre, ott leszen sírás és fogak csikorgatása." (25) 17 Mutassa meg tehát a vidám szívű buzgó előljáró, mennyire szereti az Istent, azzal, hogy kiharcolja mind magának, mind testvéreinek az Úr tetszését 1 Ebben a serénykedésben ne ernyessze el a tétlenség, ne fárassza el a munka, futólagos tervek se térítsék el szándékaitól ! Ügyeljen arra, hogy cselszövények be ne hálózzák, barátság és hízelgés el ne tántorítsa, fenyegető szó meg ne rettentse I Gyarló természetének lassan kihaló heveskedése pedig még kevésbbé vegye el kedvét kötelességének teljesítésétől !