Elöljárók aranykönyve (Gyöngyös 1944)

VII. FEJEZET. Az elöljáró hatodik szárnya: Az Isten iránt égő buzgalom

az imádságtól, hogy idegenné ne váljék až Úr színe előtt, és el ne hagyja őt észrevétlenül az isteni irgalom kegye. — Mózes, amidőn népének ügyes-bajos dolgai nagyon nyugtalanították, gyakran menekült a szövetség sátorában lakozó Úrhoz, hogy meghitt társalgását kiesdje és így megifjodjék lelkében. — Az Úr Krisztus is nappal tanította a tömeget, éjjel pedig imádságba merülve egyedül virrasztott. Megtörténik, hogy az elöljárónak csak kevés ideje marad az imádságra, mégis mert épen kötelessége a másokért való ima, nagyon sokszor azok kedvééri fakad imádságából bőségesebb kegyelem.Cselekedeteivel szolgálja érdekeiket, rendjén van tehát, ha imáival is segítségükre siet. Csak ne hanyagolja az alkalom keresését, ha pedig ilyen ölébe hull, ne hagyja kihasználatlanul azt, hogy hálátlansága miatt méltán el ne távozzék tőle a kegyelem. 12 Mindig áhítat égjen szívében, méltóképen azokhoz, akik a szerzetesi tökéletességre komolyan törekszenek. Ennek a buzgóságnak hármas megnyilatkozása van. Az első az, ha lelkiszeme előtt állandóan Isten képe ragyog, hogy elmondhassa: „szüntelen magam előtt látom az Urat", (50) — „állandóan az Úrra tekint szemem." Minden helyen és minden időben Istenre kell irányítanunk figyelmünket, hogy így az értelem szemlélete által állandóan jelenlétében éljünk. Illés és Elizeus mondogatták : „A seregek Urának életére mondom, kinek színe előtt szolgálok". (51) Az angyalokat bárhová küldi, nem szűnnek meg Isten szemléletében. Ehhez hasonlóan az erényes embernek sem szabad sohasem megfeledkeznie szívében Istenről, már amennyire gyarlósága megengedi. Ha az utóbbi 6 Elöljárók Aranykönyve