Elöljárók aranykönyve (Gyöngyös 1944)

VI. FEJEZET. Az elöljáró ötödik szárnya: A körültekintő ítélethozás

Senkinek a tetteit nem szokták annyira megfigyelni és megjegyezni, mint azokét, akik másokat keményen bírálnak. A legérdekesebb az, ha történetesen ugyanabban a hibában kapják rajta őket,amelyet másokon kifogásoltak. Kétféle ember van, akitől az okos elöljárónak nem ajánlatos tanácsot elfogadnia. Ezek a hízelgők és a megszólok. Az előbbiek kétszínű szavára sokat mer képzelni magáról. Azonban jól mondja Izaiás próféta : „Kik boldognak mondanak téged, megtévesztenek téged és lépteid útját megzavarják," (59) hogy ne a valóságnak megfelelően vezessen alázatos önismereted. A rágalmazó nyelvek pedig meggyőzik, hogy másokról mindig a rosszabbat gyanítsa és az igazság teljes felderítése előtt ítélje el minduntalan az ártatlanokat. A Szentírás leleplezi ravaszkodásukat : „Ravasz fondorlattal félrevezeti a mitsem sejtő fejedelmek figyelmét, akik pedig természetüknél fogva jó véleménnyel vannak másokról. Azzal rontják meg egyes emberek gonosz tanácsai a királyok buzgólkodását, hogy azokat, akik buzgón teljesítik a reájuk rótt kötelességeket és mindenben úgy járnak el, hogy megérdemlik mindenkinek a dicséretét, hazug aknavetésekkel igyekeznek tönkretenni." (60) A tanácskérésnek három oka van : el akarjuk oszlatni a kételyt, hogy a tényeket tisztán lássuk. A tekintély is kívánja, hogy nagyobb hatóereje legyen a tanács nyomán megparancsolt dolognak. Végül tanácsot kérünk a békesség kedvéért, hogy ne legyen zúgolódásra alkalom. Tudásért a bölcsekhez, tekintélytiszteletért a nagynevű férfiakhoz menjünk, a béke fenntartásához pedig azoktól kérjünk tanácsot,