Elöljárók aranykönyve (Gyöngyös 1944)

VI. FEJEZET. Az elöljáró ötödik szárnya: A körültekintő ítélethozás

ság, ahol keményebb a fogadott tisztaság és az evangéliumi élet. 18 Az elöljárónak mindent meglátó, mindent megítélő szeme végül akadjon meg önmagán is, hogy ne legyen osztályosa a testi szem sajátságának. Ez minden mást észrevesz, csak önmagát nem látja. Az önvizsgálat okát az Apostol mondja meg : „Senki se gondoljon magáról kelleténél többet", (51) azaz ne emelkedjék a valóság fölé, ne legyen bölcs a maga szemében. Szent Gergely tanúsága szerint : „Amint az alattvalókat kísérti meg a gondolat, hogy megbírálják az elöljárók kevésbbé helyes cselekedeteit, éppenúgy az elöljárókat is izgatja a vágy, hogy mások a bölcsebbek közé sorolják őket". (42) Láttál-e embert, ki bölcsnek tartja magát? — kérdi a Szentírás. — A bolondtól többet lehet remélni, mint tőle", — olvassuk ott tovább. (53) A tudatlan ember önmagában nem bízva a bölcsektől kér tanácsot, hogy rá ne szedjék ; a beképzelt kérkedő azonban felfogását még tévedése esetén is helyesnek tartja, bár önmagát csalja meg. Valamenynyi kísértés közül igen veszedelmes a keresztényekre a saját ítélőerejükben való bizakodás. Senki sem oly éles elme, hogy ne csalódhassék valamiben. Aki mindazt és csak azt véli helyesnek, amit őmaga tart annak, tárt kaput nyit a ravasz ellenség előtt, hogy az a jónak álarcában különféleképen rászedhesse őt. Rávonatkozik a zsoltáros szava : „Gazdagokkal lesben ül a rejtekben, hogy megölje az ártatlant." (54) Szívesebben ül ott lesben, ahol gazdagabb érdemeket szerezhet, keresi az alkalmat, hogy ott ölje meg az ártatlant, ahol Istennek vél szolgálatot tenni. Mindezt figyelembe-