Elöljárók aranykönyve (Gyöngyös 1944)

VI. FEJEZET. Az elöljáró ötödik szárnya: A körültekintő ítélethozás

mint pl. az önmegtartóztatást. A szerzetesi intézmény alapításának fő célja mégis az volt, hogy a tökéletességre törő lélek küzdő porondot találjon benne. A „palestra" — mint mondják, a ruhátlanul birkózó játékosok küzdelme volt. Ezek olajjal kenték be magukat, hogy versenytársaik nehezen ragadhassák meg és gyűrhessék a földre. Találóan hasonlítható ez a kép a szerzetesek harcához. Róluk mondhatná Szent Pál : „Mindaz pedig, aki résztvesz a versenyben, mindentől tartózkodik." (17) Az elöljáró tehát ezt a drágakövet is hordozza szive fölött. Oktassa követőit, hívja föl figyelmüket, hogy necsak éppen az üdvösség útját tartsák szem előtt, hanem törekedjenek arra a tökéletességre, amely a mennyben nagy-nagy dicsőséget biztosít nekik. 7 őrizzük meg a szerzetesi fegyelmet egyéb dolgokban is. Nélkülük bár elérhetjük az üdvösséget, s a tökéletesség bizonyos fokát, szent őseink mégis igen bölcsen rendelték el azokat, mert általuk szerezzük és őrizzük meg mindkettőt. Eszközök legyenek ezek a jótettek gyakorlására, a rend díszére s a kívülállók épülésére. Ilyen segítő a böjt, a csendtartás, az istentiszteletek ünnepélyessége és más egyéb külsőben is megnyilvánuló áhitatgyakorlat. Az Apostol szavai szerint (18) annyit érnek ezek, mint amennyire segítik a művészetet a hozzá való eszközök. Művelői más úton és módon is dolgozhatnának, hiszen a művészetek előbb voltak, mint eszközeik. Ezt tekinti a bölcs elöljáró, amikor szükségből vagy nagyobb lelki haszonért, helyenként rövidebb-hosszabb időre fölmentést ad az említett fegyelmi szabályok alól. Bátran megteheti,