Elöljárók aranykönyve (Gyöngyös 1944)

III. FEJEZET. Az elöljáró második szárnya: A könyörületesség

Ha gyámoltalanságukban nem karolják fel őket, kimerültségükben nyomorultul elpusztulnak. Vigyáznunk kell tehát rájuk, „hogy ne vesszen el egészen az eltaszított sem." (6) Próbáljuk azután visszasegíteni őket a betegségben elrongyolódott egészségükhöz és testi erejükhöz. Az ép, erős, egészséges ember csak felfrissülésre vágyik munkabírásának megtartása végett, míg a betegeskedő és gyengélkedő fokozotfan szomjazik üdülésre. Egyrészt meg akarja óvni még meglevő erőkincseit, másrészt visszakívánja nyerni megtépázott testi egészségét. Fél, hogy utoléri az Úr szava : „Attól pedig, akinek nincsen, amije lenni látszik is, elvétetik tőle." (8) Végül szerettetelkell rólukgondoskodnunk azért is, hogy vigasztaló ápolásuk enyhülést balzsamozzon reájuk. Bőséges enyhülésre találnak a csapással sújtott emberek, ha környezetük együtt szenved velük, ha résztvevően bánkódnak miattuk, s ha felgyógyulásukért aggódnak. Saul ^szavaival így hálálkodnak : „Áldjon meg az Úr titeket, hogy megszántátok sorsomat." (9) 6 Mások ismét azt hajtogatják, hogy csak azokra érdemes figyelmet fordítani, akiknek felépülése remélhető, azokra azonban, akiknek felgyógyulásáról már lemondtak, fölösleges időt pazarolni. Méltán fogadhatnánk el az utóbbi véleményt, ha csupán a kölcsönös visszafizetés haszonleső reménye s nem az érdemszerző szeretet sarkalna bennünket irgalmasságra betegeink iránt. Ha valaki csak azért nyújtja jobját a szenvedőnek, hogy annak felépülése esetén a visszafizetés dús kamatját élvezze, az már előre megfosztja magát a szeretet-