Elöljárók aranykönyve (Gyöngyös 1944)

III. FEJEZET. Az elöljáró második szárnya: A könyörületesség

és életerejük kimerült. Az öregeket, az agyondolgozott munkásokat, valamint a sápadtabb színűeket olykor-olykor bágyadtság fogja el s huzamosabb ideig ellankasztja. Háromféleképen siet oltalmukra a könyörületes szerzetes. Elsősorban lássa el őket a lehetőség szerint orvosságokkal. Enyhítse a szigort étkezésükben, ruházkodásukban és virrasztásukban. A szükség szerint mentesítse őket kötelességeik, szolgálataik és más feladatuk teljesítésétől. Elsősorban a súlyosabb betegeket elégítse ki igényük szerint, a kevésbé súlyosakat csak azután, de midegyiküket alapos gonddal. 3 , Minden szeretetét rájuk pazarolja. Hiszen az Úr keze nehezedett vállukra. Ha pedig még az emberi durvaság is keményen bánik velük, nyomorúságuk az Irgalom Atyjához fog kiáltani a Zsoltáros panaszával: „Mert üldözik, akit Te sújtottál s növelik sebeim fájdalmait. (4) A betegeskedő, aki levertségében nem tud magán segíteni, még kínosabban gyötrődik, ha nem lát vigasztaló arcot, ha nem kímélik a munkától, s nem karolja fel az, akinek lélekben együtt kellene vele szenvednie. A Zsoltárossal sír fel újra: „Előtted van mind, aki szorongat engem, gyalázatot és szomorúságot szenved a szívem. Kerestem, ki szánakozzék rajtam, de nem akadt senki sem, ki vigasztaljon engem, de senkit sem leltem. Sőt enni nekem a szemrehányás epéjét adták, szomjúságomban a pirongatás ecetjével itattak. Legyen asztaluk előttük tőrré, stb." (6) 5 Különösen három oknál fogva szorulnak a beteg rendtársak inkább könyörülő szorgalomra, mint az életerőtől duzzadok, az egészségesek. Először meg kell őriznünk az életüket.