Dr. Szabó György Piusz: Ferencrendiek A Magyar történelemben (Budapest 1921)
I. FEJEZET. A magyar rendtartományok
most a pápa jogilag, intézményesen biztosította az observansok részére.) Mindezeknél fogva, mondja Aquilai Bernardinus, az observansoknak immár kevés közük volt a minister generalis-hoz, — a minister provocialis-okhoz pedig csak annyi, hogy vicarius provincialis-aikat a minister provinciális-ok erősítették meg. Azt is kimondta IV. Jenő pápa Kapisztrán Szent János javaslatára, hogy ezután az observansoknak elöljáróik engedelme nélkül a conventualisokhoz átlépniök tilos. Mint Bernardinus Aquilanus irja, mindezek a pápai rendelkezések nagy háborúságot okoztak a eonventualisok és az observansok között. 2 2 1446-ban az observansok (Jacobus de Primaditiis-t P r i mitiis-t), 1449-ben pedig Kapisztrán Szent Jánost választották meg vicarius generalis-uknak. 2 3 V. Miklós pápa alatt (1447—1455) a conveníualisoik nagyban küzdöttek azért, hogy az apostoli szentszék az observansoknak azt a jogi helyzetét, függetlenségét, melyet számukra a ferences-rend kebelében IV. Jenő pápa biztosított, másítsa meg, vegye vissza tőlük. A nép előtt is rágalmazták az observansokat, hogy mennyire bűnösök. A pápának a többi között azt mondták, hogy IV. Jenő bullái hamisak és hogy maguk az observans vicariusok többsége is azt akarja, hogy minden megint úgy legyen az observansokra nézve, mint IV. Jenő előtt volt. Ámde a eonventualisok valótlan állításaikkal nem értek célt, V. Miklós pápa nem teljesíttette követeléseiket. 2 4 A világiak is élénk részt vettek a ferencesek vitájában. Veszekedtek, viszálykodtak a eonventualisok és az observansok dolga miatt. 2 5 III. Calixtus pápa alatt (1455—1458) továbbfolyt a harc. A eonventualisok megint azt hajtogatták, hogy IV. Jenő bullái hamisak. Krónikásunk erre megjegyzi, hogy hiszen azoknak a bulláknak az eredetiségeért, hitelességeért jót állt — Kapisztrán Szent János. Azt is mondták a eonventualisok, hogy a rend így, ahogy van, ketté van szakadva. Ezt az állítást is cáfoÖ(ja Bernardinus Aquilanus, mondván, hogy hiszen az observansok vicarius generalis-a függött a rend minister generalis-ától. 2 0 III. Calixtus pápa káptalant hirdetett Assisibe. Rajta követével képviseltette maigát. Neki is az volt a célja, ami V. Mártonnak és IV. Jenőnek, hogy t. i. egyesítse a ferenceseknek két felekezetét. Eleinte a pápa ellenszenvvel volt az observansok iránt. Eretnekséggel gy'anusította őket. De azután a káptalanról visszatérő követe felvilágosította őt mindenről és ettől 2 2 B. Bern. Aquil. Chron. 32. és köv. 2 3 U. o. 35. jegyz. és a szöv. — Fridrich Orbán előadásából (i. b. I. 15, 16) megtudjuk, hogy 1510 körül az observansoknak két vicarius generalis-ok volt: a Cismontanus és az U1 1 r a m o n t a n u s, vagyis egy az Alpokon innen és egy az Alpokon túli országok részére. 2 4 Bern. Aquil. Chron. 47—56. 2 5 U. o. 54. és köv. 2 6 U. o. 60—63.