Dr. Szabó György Piusz: Ferencrendiek A Magyar történelemben (Budapest 1921)

I. FEJEZET. A magyar rendtartományok

Végre is a két párt a pápához folyamodott, hogy vitájukban döntsön. IX. Gergely pápa 1239-ben Illést leiette ugyan a generálisságról", de mégis az enyhébb gondolkozásua'knak kedvezett,, 'midőn kimondta^, hogy a rendalapító végrendelete a testvéreket hozzájárulásuk nélkül nem kötelezheti, s több, Illések felfogásának megfelelő pontot telt hozzá a Regulához. Bár Illlés generális — utódai a szigorúak felekezetéhez tartoztak, azért az enyhébb nézetet követők pártja a rendbien tovább is fentmaradt. IV. Ince pápa (1243—1254) kimondta, hogy a testvéreknek lehetnek könyveik, bútoraik, házaik, földeik s mindezt használhatják, de minderre nézve a tulajdonjog a római egyházé, melynek engedelme nélkül semmit sem idegeníthetnek el. A s p i r i t u a 1 i s-ok — így nevez'ék a szigorúak pártját — ezekkel a pápai döntésekkel nem voltak megelégedve. Köztük és az enyhébb felfogásúak (között, kik a közösség testvére i-nek (fratres de communitate) nevezték magukat, nagy volt a viszály. III. Miklós pápa 1279-ben az E x i i t bul'lában szintén az enyhébb elveket vallók felé hajlott. A bullában, mely a kisebb testvéreket rágalmazóik ellen megvédelmezi, a .'következőket olvassuk: A Jézus példája követésének kötelesséige csak azt jelenti, hogy a parancsokat, mint parancsokat, a tanácsokat meg mint tanácsokat kell ikövetni, nem azonban, hogy a kisebb testvéreknek fogadalmuknál fogva Valamennyi tanácsot épp úgy kell követniök, mint a parancsokat. Csak azok a tanácsók kötelezik őket, melyeket a Regula is magában foglal parancsoló, tiltó vagy ilyenekkel egyenértékű szavak keretében. Az a rendelkezés, hogy a testvérek semmit sem szerezhetnek maguknak tulajdonul, sem házat, sem más egyebet, teljes lemondást jelent ugyan mind az egyesek, mind a közösség részéről minden tulajdonról, de érintetlenül hagyja számukra az élet fentartására szükséges dolgoknak valóságos hasznalatát, a tulajdonjog e dolgokra nézve is az apostoli szentszéket illetvén.

1

2 A ferencrendiek kétfélesége, vagyis a két párt: a s p i r i t u a 1 i s-dké (s p i r i t u a 1 e s, spiritualistae, később fratres reguláris o b s e r V a n t i a e, observantes)

1

3 és az enyhébb nézetüeké (f r a1

2 Hergenröther. i. h. II. 365. 366. 1

3 B. (eati) Bernardini Aquilani Chronica fratrum minorum observantiae. Ex codice autographo primum edidit fr. Leonardus Lemmens O. F. M. Romae. Typis Sallustianis. MCMII. (1902.) (Boldog Aquila-i Bernardinus 1480 körül irta krónikáját, melyről Lemmens Lénárt atya, a krónikának nagytudományu kiadója, azt mondja, még pedig teljes joggal, hogy a ferencesek XV. századbeli történetének elsőrangú íorrása. A kiadó Introductiorja, XXXIX. lap.) Bernardinus Aquiílanus (6. és köv. lap) úgy tünteti fel a dolgot, hogy az observan s-ok alapítója Paulutius de Fulgineo volt, 1368-tól kezdve, de — mint a krónika 8. lapjának jegyzetéből is kitűnik — lehet ugyan, hogy az observans nevet csak 1368-tól szabad datálnunk, sőt — valamint^a conventualis-t is, mint a rendben egy külön irány megjelölésére szolgáló nevet — csak a konstanci