Dr. Szabó György Piusz: Ferencrendiek A Magyar történelemben (Budapest 1921)

I. FEJEZET. A magyar rendtartományok

— hogy' külföldi írókat ne említsünk, főképp Békefi Rémig és Finánczy Ernő müvei nyomán — a középkori tanítás és iskolák rendszerét ösmerjük, feltétlen bizonyossággal merjük állítani, hogy az említett! papoktól nemcsak az elemi tárgyakat: éppen csak az írást, az olvasást, egy kis számolást és egy kis vallástant lehetett tanulni, hanem többet, azaz al t r i v i u m és a q u a d r i v i u m körébe tartozó diseiplinákat, tehát a grammaticát, a rhetorikát, a dialecticát, az arithmeticát, a geometriát, az astronomiát és a musicát.,. beleértve a poesist is. Igen, amely szülő akarta, azdkikal a papokkal ezekre a tudományokra is taníttathatta gyermekét és mi azt hisszük, hogy az assisi-i előkelő polgárok mind! taníttatták is velük reájuk fiaikat, ugy, hogy a mi szentünk, a gazdag, előkelő assisi-i polgár: Bernardone Péter kereskedő fia, szintén végighaladt a triviumon s a quadriviumon. E nézetünket megerősíti az a tény, hogy mikor még Szent Ferenc a világban forgott, „vezére volt szülővárosa aranyifjuságának". Annyi módos, az élet örömeit finom Ízléssel élvezni akaró és tudó itáliai ifjú aligha ismerte volna el Bernardone Francescot fejének, ha mint elegantiae arbiter is nem tündökölt volna köztük, sőt csak azért lehetett vezérük, mert mint ilyen is megállta a helyét barátai társaságában. Szóval: Szent Ferenc nem volt cultura nélkül való barbarus, hanem teljes birtokában volt annak' a műveltségnek, melyet az ő Ikora az olasz városok előkelő polgáraitól], és ezek nem kisemberek, hanem nagy urak voltak, megkövetelt.

3 Nehéz is volna annak, amit mi állítunk, az ellenkezőjét elhinni. A középkor soha egy percre sem ejtette el a classicus ókor irodalmával és bölcseletével való összeköttetés fonalát, hanem állandóan buzgón merített ebből a két szellemi kincsesbányából, úgy, hogy e kor végén és az újkor hajnalán az említett irodalom- és bölcselettel való foglalkozás terén) a humanizmus a múlttal szemben egyrészt csak a mennyiségben és_ a szorosan vett philologiának mélyebbre ható művelésében jelentett haladást, másrészt — a humanisták egy részénél — csak a vallási és erkölcsi elvek meglazítására való törekvést jelentette, de semmi esetre sem szabad azt hinni, hogy csak a humanistáik kezdtek a régi latin és hellén Írókkal és bölcselőkkel foglalkozni. A középkorban, 4—5 századdal Szent Ferenc ideje előtt Anglia már (Beda Venerabilis,, Yorki Péter, Warnefried Pál, Aquilejai Paulinus) virágzó, az ókori irodalomra épp úgy, mint a Szentírásra és a szentatyákra (a szentatyátk magúik is mind legkiválóbb ösmerői voltak az ókori irodalomnak) alapított szellemi életnek színhelye volt. Nagy Károly folyékonyan beszélt latinul, latin verseket írt és aggkorában görögül tanult. Hihető-e tehát, hogy éppen Itáliában, mely valamennyi európai nemzet közép- és újkori műveltségének édesanyja volt, Assisi városában, Róma közelében, 1200 körül papok oskolát tartottak tfenn, de benne az elemie3 V. ö. Kaposi József : Szent Ferenc Virágoskertje. Fioretti. Olaszból fordította,, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta. *—« ——-. 1913. VII. fflap.