Dr. Szabó György Piusz: Ferencrendiek A Magyar történelemben (Budapest 1921)

IV. FEJEZET. A magyar ferencesek történetének vázlata különböző rendházaik szerint

nyitja, hogy Perényi Miklós 1340-ben a ferenceseket Harapkőről nem Mony­hádra (Mochnya, Mohnya), hanem Szentkeresztre telepítette át. Kaizernek utolsó adata e conventről, melyet a bosnyák atyák (a magyar földre jött és eleinte a bosnyák vicariához tartozó observansök) bírtak, 1433-ból va­Szentlászló. (Podborje.) Másképp még: Daruvár gornji. Pozsega megyében, a daru vári járás­ban. 1506-tól 1535-ág megtaláljuk a saivatorianusok tabuláin, mint a szlavó­niai őrség tagját. Azontúl már nincs nyoma. 110 7 Szentlászló. (Ld. Bucsuszentlászló.) Szentlélek. Ma: Szent-Elek. Vas megye, németujvári járás. Az observansoknak (a salvatorianusoknak) egyik őrségük volt róla elnevezve — Custodia Sancti Spiritus. Magát a szentléleki conventet az atyák 1546-ban elhagyták, de amely őrséget róla neveztek, azután is róla nevezték. 110 8 Szentmiklós. (Ld. Visoko.) Szepes. (Ld. Alsó- és Felső-Szepes.) Szécsény. (Nagyszécsény.) Nógrád megye. Alapította 1332-ben Tamás, erdélyi vajda. Franconius, dalmát bán, kit Fridrich és Nagy Béni alapítójának mondanak, 1452-ben csak újjáépíttette. 110 9 1647-ben a conventualisoktól elvették és az observansoknak adták. 1110 (Ld. erről bővebben fent az általános történetet.) A saivatorianusok rendtartományában egy őrség volt Szécsényről elnevezve. 1554-ben az atyák a török miatt a szécsényi conventet elhagyták. 111 1 1594-ben Szécsény a török uralma alól felszabadult. A salvatorianus atyák 1610-ben jöttek vissza a városba. 1612-ben itteni házuk már megint convent. 1662-ban Szécsény ismét a töröké lett. Az atyáknak el kellett menékülniök. Templomuk hajójából istállót, szentélyéből mosót, sekrestyé­jéből fürdőt csinált a török, conventjüket lakásul foglalta le. 1683-ban megint visszavették a töröktől Szécsényt. Az atyák a teljesen elpusztult városba csak 1686-ban jöhettek vissza. 1696-ban Széchenyi György primás 10000 forintot adott nekik házuk újjáépítésére. A ház ugyan teljesen csak 110 7 Kollányi. — Bunyitay. — Kaizer. nos Kollányi. — Bunyitay. — Kaizer. 110 9 Kaizer. — Nagy Béni: A fer. szellem. 74. — Farkas: 12. szintén 1452-t jelöli meg az alapítás lévetil. mo Farkas. — Nagy Béni : A m. f. a XVI. sz. e. f. — Fridrich. mi Fridrich. — Kollányi. — Bunyitay. — Nagy Béni : i. h.

Next

/
Thumbnails
Contents