Dr. Szabó György Piusz: Ferencrendiek A Magyar történelemben (Budapest 1921)
IV. FEJEZET. A magyar ferencesek történetének vázlata különböző rendházaik szerint
Fojriica. Boszniában, a sarajevoi kerületben. Egyike ama három conven* nek, mely a török világban nem 1 szűnt meg. A régi, az első időkből való convent a városnak Pazarisce nevű helyén épült. Eizt a török 1463-ban elpusztította. Ujat építettek, tehát a városnak Kriz nevű helyén. 152l-ben ezt is leromboltatta a török, mert kőből volt. Helyette tehát vályogból és fából építették conventet, mélyet 1798-ban és 1830-ban újraépítettek kőből. Mivel az alap gyönge volt, 1863-ban lebontották és nagyobb, szebb conventet emeltek. A régi templom helyett épített ujat 1895-ben szentelték fel. 65 7 Francavilla. Ma Mangjelos, Calma (ejtsd: Csalnia) filiája Szerém megyében. A conventualisoké volt. Itt temették el az első magyar provinciálist: János francia herceget. A török már 1453-ban elpusztította. 65 8 Friedau. (Ld. Ormosd.) Futták. Bács-Bodrog megye. 1506-ban a saivatorianusok (observansok) újlaki őrségében. 1526-ban elpusztult. 65 9 Fülek. Nógrád megye. A salvatorianusoknak szécsényi őrségébe tartozott. 1546-ban megszűnt. 66 0 (A török és a protestantizmus miatt.) Mikor, 1554-ben, a török Füleket bevette, a convent épületét elpusztította. 1593-ban visszavették a töröktől Füleket, hova 1610 körül a saivatorianusok visszajöttek. Uj conventjük, mely Bosnyák Tamás, főkapitány, telkén épült, még 1615 előtt leégett. Az a'tyák tehát újra elhagyták Füleket. 1629-re Bosnyák főkapitány újra felépíttette conventjüket, ekkor tehát újra visszajöttek Fülekre. 66 1 1675-ben I. Lipót király oltalomlevelet adott a véghelyek protestánsainak 66 2 (a végbeli magyar katonáknak). A király levelét a protestánsok úgy értelmezték, hogy benne biztosítva van számukra a szabad vallásgyakorlat. Ámde a király még 1675-ben megmagyarázta levele értelmét. Eszerint ő a levélben csak az ellen biztosította a végbelieket, hogy őket a kathoiikus vallásra kényszerítsék, de nem adott nekik szabad vallás65 7 1 89 5-iki Bosna-Argentina-i Schemajtiaimus. 65 8 Na,gy Béni : A ferences sziellem. 26. — Kaizer. — Farkas. 05 9 Kaizer. 66 0 Kollányi. •— Bunyitay. coi Fridrich: i. h. II. 162. és köv. 66 2 Szalay Lászlö : Magyarorsz. tört-. V. 168.