Dr. Szabó György Piusz: Ferencrendiek A Magyar történelemben (Budapest 1921)

IV. FEJEZET. A magyar ferencesek történetének vázlata különböző rendházaik szerint

is naígyo^b német őrséget tesznek. 61 3 — Ennek az intézkedésnek már lett eredménye. Á királyi biztosoík és Mannsfeld Ferenc Henrik gróf, eperjesi) ka­tonai parancsnok (ez volt a főtényező, ez hiányzott 1671 előtt) ápr. 17-én tárgyalni kezdtek a várossal. A tárgyalás három napig tartott és a vége az? lett, hogy az eperjesiek a kiarmélliták elhagyott kolosttoriát és a hozzá tar­tozó tempjlbmot átadták a salvatorianusoknak. Az atyák új birtokukat 1671.. ápr. 19-ikén fogllailták el. 61 4 1672 jul. 7-ikén a király parancsára minden eperjesi templomot elvettek a 'lutheránusoktól. (így fordult a kocika.) A tót tempjlbmot szintért a salvatorianusok kapták meg, de azután a 'minoritáké lett, kik a XVIIE iszláizadban is birtokában voltak. Ekkor már a jezsuiták is imfegtelepedték» a városIBan. Csakhamar megint megváltozott a helyzet. Az 1672-ik év miég le sem/ télit és Eperjes a felkelők (a bujdosók) hatalmába került (szept. 28.) ­Ekkor a kathólikus világi papoknak és szerzeteseknek menekülniük kellett a városból és megint minden templöm a lutheránusoké lett. 61 5 A salvatoria­nusok Eperjesre, még mikor a felkelők kezén volt, vissza jöhettek. Igaz, hogy telmiplomukat és residentiájukat nem kapták vissza, de Kap y Gábor házánál végezhették a kathólikus istentiszteletet. 61 6 1673-ban a város megint faj királyé lett. A salvatorianusok csak úgy, mint a többi szerzetes, vissza­kapták templomukat és rendházukat. Volkra Ottó gróf, a kamara eönöke és Szegedy Ferenc, egri püspök, a német katonaság segítségével megint minden templomot elvettek a lutheránusoktól. A plébániaitempllomot Horváth­György, egri kanonoknak, a magyár templomot a jezsuitáknak adták. Kevés­sel ezután, a város a plébános választásának jogát elvesztvén, a kirá% plé­bánosnak lis egy jezsuita-atyát nevezett ki. A protestánsok 4 lelkészének, 10 tanárának és 400 protestáns dliáikbak távoznia kellett Eperjesről. A város iskolája is a jezsuiták) kezére jutott. Több száz ifjú sereglett össze, hogy, az: atyák vezetése alatt tanuljon. Csak egy részük tért a kathólikus hitre, a többi protestáns maradt. A sailvatoriantisok kolostorukat újjáépítették. 61 T A király elrendelte, hogy a tanácsba és a városi tisztségekre katholikusokiat is, de a jegyzőségre csak katholikust válasszanak. (Ugyanígy intézkedett Kassára, Kézsmárkra és Lőcsére nézve is.) 61 8 A katholikusok öröme azonban ezúttal sem tarthialtott sokáig,. 1682-ben Thökölyék lettek Eperjes urai, kik megint minden szerzetest kiűztek a vá­rosból Egy ferencrendi atyát trágyás szekérre tettek, azután a szekeret vele 61 3 Conc. Exp. 1671. 7. jam. 10. — 77. márc. 3. — Fridrich csak iái biztosoik kikül­désének tényét említi, — utasításukat nem ismerteti, söt nem is említi 61 4 Fridrich7 1 h. 61 5 Fridrich: i. h. — V. ö. az alább idézett forrásokat. 61 0 Fridrich: i. h. 61 7 Fridrich: i. b. — Korneli: Fragmenta. 346. és köv. — Szilágyi Sándor: Zrinyí Péter és társai ligája. 88. — Otrokocsi Fóris F'erenc kézirata. 61 8 Conc. Exp. 1673. 338—345. dec. 6.

Next

/
Thumbnails
Contents