Dr. Szabó György Piusz: Ferencrendiek A Magyar történelemben (Budapest 1921)

III.FEJEZET.A magyarországi protestantizmus és a magyar ferencesek

tani, hogy nem is a vallásról, hanem csak azokról a visszaélésekről van szó, melyekről nyíltabban nem szólunk, de melyéknek figyelmen; kivül hagyásából vajha nagyobb baj és kár ne háramoljék az apostoli székre, mint eddig. Fontolja meg ő Szentsége a Bíbornok Urakkal együtt, hogy rövid idő alatt mennyire nőtt ez a dolog (a lutheranizmus). Mit gondol, mi lesz, ha gyorsan jó, üdvös és keresztény orvoslásról nem gondoskodnak.

40

7 Mindezek szerint nem követhetjük azt a nézetet, hogy akik Magyarországon a nagy, nyilt elszakadást a katholikus Egyháztól előkészítették, 1540-ig még nem is tudták, váljon katholikusok-e vagy lutheránusok s hogy bennük csak

1 valami határozatlan, általános reformvágy élt. Az illetők igenis már 1533-ban, sőt már előbb is, mert amit Brodaricsék irtak, az nem szakasztottan 1533-ban kezdődött, nagyon jó'lí tudták, hogy nem római katholikusok, vagyîs hogy elszakadtak a római katholikus Egyháztól, mert hiszi egészen öntudatosan, határozottan és nyíltan megtagadták a római katholikus vallásnak egyik legfőbb ágazatát: azt t. i., mely az Egyház fejének a hit és erkölcs dolgában való hatalmáról és a neki e részben

1 való engedelmeskedés kötelességéről szól. Ezt világosan bizonyítja az imént idézett leveleknek minden szava. De meg, ha az illetők 1540 előtt még csak reformra vágyó katholikusok voltak, miért hivták őket pl. Frangepán és Brodarics I^uther követőinek, miért mondták azt, amit hirdettek, Luther tanításának, lutheranizmusriak, szóval: miért tekintették őket úgy, mint annak a Luthernek a híveit, aki 1520-ban végképp szakított a római katiholikus Egyházzal? Továbbá: Brodarics és Frangepán leveleiből megtetszik, hogy azok, kik nyíltan vallották, követték Luther tanítását, kiket a valóságban már lutheránusoknak, a katholikus Egyház szempontjából formális eretnekeknek kellett venni, 1533-ban a magyar urak, nemesek és papok között már igen nagy számmal voltak, sőt — ki merjük mondani — ekkor már az urak

1, a nemesek és a papok nagy többségét alkották, ha ekkor János király területén az ő iránta valló gyengédségből (mert hisz sok physicai hatalma ennek a királynak sem volt), de meg az egész országban a népre való tekintettel nem is szervezkedtek még meg hivatalosan mint külön egyház, ha ekkor még nem is szüntették meg a templomokban a katholikus istentiszteletet (bár e részben is sok történt már, éppen mint Brodarics levele elárulja), igen, nagy többségét alkották, mert különben annak, amit Brodarics és Frangepán írtak, semmi értelme sincs (sensim totam fere Hungáriám pervadunt, — ttsti, quorum plena sunt omnia, — sok magyar főúr, — nos pauci, — quod Hungaria dogma Lutheri nondum palam receperit, Vestra Sanctitas ... nulli hoc debet, nisi

1 nostro Serenissimo Principi...), amit azonban nem szabad mondanunk, mert mind a két levélíró komoly, tudós férfiú volt, sőt Frangepán még szentéletü is. «07 Egyht Emi. II. 298. és köv.