Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

X. FEJEZET. Lelki vértanúság

X. FEJEZET. Lelki vértanúság. Amikor a lélek elhatározza, hogy szenvedni akar az Isten iránt való szeretetből, akkor szinte sóvárogva várja az alkalmat, hogy megmutathassa áldozatkészségét. Nem mulasztja el a legkisebb lemondást, önmegtagadást sem és semmiféle áldozat nem elég nagy s nem elég nehéz számára. Bármilyen csapás éri is, könnyű szívvel viseli és csak egy kérése van: többet, még többet adj Istenem . . . Ilyenkor azután megtörténik, hogy a Mindenható bölcsessége épen azzal teszi próbára hűségét, hogy nem fogadja el az áldozatot. Amikor Ábrahám módjára legdrágább kincsét teszi az oltárra, hogy saját kezével áldozza fel élete gyönyörűségét, reményét, boldogságát . . . akkor Isten megfogja az adakozó jobbot és azt mondja: elég! És a lélek sírva kérdi ilyenkor: Uram, hát nem kell neked az én ajándékom ? . . . Méltatlan vagyok arra, hogy tőlem a szenvedés áldozatát elfogadd? Az egyetlent, amit neked adhatok? . . . Hány lélek sír így megalázottan ... és hányszor sír így a lélek, míg megérti, hogy a legnagyobb áldozat a saját vágyáról való tökéletes lemondás . . . Antal atya beteg. Nyomorultan, tehetetlenül kuporog a hajó egyik félreeső, széltől meglehetősen védett, szögletében. Fülöp testvér egy kis batyut gyö-