Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

Előszó.

említettem, épen ezek a feljegyzések, — melyeknek pedig egykorúságuk folytán a leghitelesebbnek kellene lenniök — nagyrészt legendáris alapon állanak . . . Pedig a mai ember, sajnos már nem szereti a csodák világát és az élet nagy hajótörésében elvesztette a természetfeletti iránt való finom érzékét. Nem egyszer hitetlenül fordul el még a dogmatikus igazságoktól is, ha véges emberi elméjével felfogni nem tudja. Érzem, hogy nehéz munka előtt állok, mikor úgy akarom megírni a bájos Szent életét, hogy a szenvedések malmában megőrölt és kételkedővé vált embertársaim igényeit kielégítsem, viszont durva kézzel le ne töröljem azt a ragyogó, színpompás, leheletfinom himport, mely a Szent alakját borítja. Ezért nem mélyedek bele túlságosan a XIII. század legendáris szellemébe, noha őszintén bevallva, ez nagy megerőltetésembe kerül, mert igen szeretem Pádua kedves Szentjét és örömmel hiszem és igaznak tartom valamennyi csodáját, mert mik ezek ahhoz képest, amit az én lelkem saját magán tapasztalt... De mivel nem magamnak írok, hanem kedves magyar testvéreimnek, azért kérem a Csodatevőt, vezesse ő az én gyenge tollamat, hogy azt írhassam róla, ami a lelkeknek legnagyobb hasznára válik. Boldog lennék, ha ez a kis munka közelebb hozná szivükhöz az Isten kertjének ezt a bájos, tiszta liliomát, hogy jobban megismerjék és még jobban megszeressék a Csodatevőt. 1926-ban nagy jubileumot ült a világ. Sz. Ferenc halálának 700. évfordulóját . . . Rövid két év múlva újból örvendezhetünk a rend legnagyobb szentjének Páduai Sz. Antal dicsőségének. Hiszem hogy ezt a