Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

IV. FEJEZET. Krisztus katonája

hírnévnek örvendő papi iskolába adják, hogy ott megfelelő vallásos nevelésben részesüljön s egyúttal megtanuljon mindent, amire egy előkelő származású ifjúnak szüksége lehet. Alig tíz esztendős korában ott találjuk már a kis Fernandezt a szigorú kolostori iskolában. Ott él a klerikusok között. Velük tanul, velük alszik, velük étkezik, sőt még ruhájukat is hordja, noha még semmi jelét sem látjuk annak, hogy maga is pap szeretne lenni. Szorgalmasan tanul, tanárai dicsérik, szeretik, amellett örökké jókedvű, gondtalan, játékos gyermek. Örömmel jár el reggelenként a szentmisére. A templom az igazi otthona. Itt elbeszélget az édes mennyei Anyával, az Ur Jézussal, a szentekkel. Gyermeki együgyűséggel megosztja velők örömét, bánatát. Hát még az az öröm, mikor először mondták neki : — Fernandez, holnap te ministrálsz. Még aludni sem tud az izgalomtól. Micsoda gyönyörű gondolat ! Ministrálni fog ... Segédkezhet a szent áldozatnál. Közvetlen közelből láthatja az édes Üdvözítő szent Testét ... Mint valami égből szállott angyal, oly kedves és megkapó látvány a kis Fernandez fehér ministráns ruhájában. Könnyedén, nesztelenül lépked, mintha szárnyai lennének. Minden mozdulata bájos és finom. Arcán égi öröm ragyog. Csupa figyelem és áhítat ... Ettől a naptól kezdve még több időt tölt a templomban. Esténként, ha már befejezte napi munkáját, első útja az iskola tőszomszédságában álló székesegyházba viszi. Az esti szürkület homálya borul már ilyenkor a templomra, mely egészen üres. Fernandez szereti ezt a csendes egyedüllétet. Senki sem zavarja,