Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XXV. FEJEZET. Kié legyen a szent?

és az Istenre bízzák, hogy szent akaratának érvényt szerezzen. A polgármestert azonban végtelenül bántja a nép engedetlensége és kihirdeti, hogy aki csak egy újját is mozdítja a parancs kivitelének megakadályozására, annak minden földjét lefoglalja ... Ez nagy szó, súlyos fenyegetés, de megvan az eredménye. Az arcellaiak zúgolódva ugyan, de utat nyitnak annak a hatalmas tömegnek, mely véget nem érő sorban kíséri a Csodatevő koporsóját . . . Micsoda gyászmenet . . . micsoda temetés . . . Egy hőst nem ünnepelnek így, egy anyáért nem hullattak még ennyi könnyet. A koporsót a város nemesei viszik vállukon. A nagyok, a büszkék, az erősek, ime meghajtják kemény nyakukat a kicsiny, a szegény, a koldus előtt ... A bibor és hermelin porba hull, a korona és mitra földig hajol az Ember előtt, aki Isten szolgája volt. Úszik a koporsó a zokogó emberek hullámzó tömege fölött ... És az útfélen kuporognak a nyomorultak, a páriák ... a test betegei, a lélek betegei, az élet betegei . . . Antal atya segíts ... Antal atya imádkozz értünk ... Antal atya ... Antal atya . . . Csodálatos név, békét, gyógyulást enyhülést hozó . . . Antal atya ... Ki az, aki nem bíznék csodatevő hatalmadban . . . Már mindenki tudja, hogy halála pillanatában megjelent régi, kedves barátja a vercelli apát betegágyánál, aki hosszú idő óta fájdalmas torokbajban szenvedett és így szólt hozzá: — Szamár testvéremet Páduában hagytam, mar gam pedig sietek hazám felé . . . S e szavakkal megérintette az apát torkát, aki azonnal meggyógyult. 'Úszik a koporsó az emberek feje fölött . . . Édes