Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XXI.FEJEZET. Magasztos apostolkodás

teletnek, aszerint, amint ez náluk lehető volt, dicsérték az Istent. Ekkor szent Antal, látván a halak nagy háladatosságát Isten iránt, örvendezett az ő lelkében és fennszóval mondá: — Áldott legyen az örök Isten, mivel hogy jobban dicsérik őt a vízben lakó halak, mint az eretnek emberek és jobban hallják a szavát a lelketlen állatok, mint a hitetlen emberek. És mentől tovább prédikált Sz. Antal, a halak sokasága annál inkább, növekedett és egyik sem hagyta el helyét, amit elfoglalt.

1 Végül Antal atya áldását adja a halakra és megengedi nekik, hogy távozzanak. Erre valamennyien újból a víz alá merülnek s engedelmesen, ahogy jöttek, nagy zúgás között újból távoznak. Mialatt Antal atya beszél, egyre nagyobb nép tömeg gyűlik össze a parton és bámúlva nézik a csodát. — Látjátok, — fordul feléjük Antal atya, — az oktalan állat több engedelmességgel hallgatja Isten igéjét, mint az emberek, kiket pedig saját képére és hasonlatosságára teremtett. A jelenlevők megrendülve és meghatva borulnak térdre a Csodatevő előtt és ott a helyszínén kijelentik, hogy visszatérnek a katolikus Egyházba . . . Pár óra múlva már egész Rimini tudja a rendkívüli eseményt. A lakosság szájról-szájra adja a hírt és a szemtanuk esküvel bizonyítják szavaik igazságát ... A csoda hatása oly nagy, hogy még Bonvilío is megtér, aki pedig már akkor harminc éve volt 1 Fioretti XL.