Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XX. Misztikus szentélyek

jelennek meg azokon a vitatkozó előadásokon sem, melyekre meghívta őket és úgy viselkednek, mintha se vallás, se egyház, se Antal atya nem volnának a világon. Antal atya nem egyszer sóhajt fel szomorúan : — Ha legalább bántalmaznának, ha kigúnyolnának, még az is jobb lenne, mint ez a közöny. Csak alkalmat adnának, hogy egy szót szóljak hozzájuk ! De némák és hidegek, mint a kövek ... Óh Istenem, segíts meg engem, adj módot, hogy a közelükbe férkőzhessek . , . Egyik nap telik a másik után, Antal atya még mindig Riminiben van ... és még mindig nem jutott egy lépéssel sem előbbre. Sokszor eszébe jutnnk a marokkói nehéz napok, mikor betegen feküdt a hitetlenek között . . . akkor is ugyanezt a tehetetlen kínt kellett kiállania, mint most, a teljes közönybe süllyedt eretnekek között. De hát innét is úgy kell elmennie, hogy egyetlen lélek sem marad utána, akit Istenhez vezetett volna? Nem, az lehetetlen! Antal atya kemény böjtöt tart . . . ostorozza magát . . . szeme vörös az átvirrasztott éjszakák könynyeitől . . . imádkozik éjjel-nappal. Kimegy a tenger partjára, leborul a földre és sírva kiált az ég felé : — Istenem, istenem, nyisd meg ezeknek a szerencsétleneknek füleit szent igéd előtt! Ébresz fel őket halálos álmukból. Nyisd meg szemeiket, melyek nem látnak . . . Vagy ha már a szívük keményebb mint a kő, add, hogy a kövek kiáltsanak helyettük és hirdessék dicsőségedet. Felemeli a fejét és tekintete végigsiklik a ragyogó víztükrön ... A tenger csendes. Fehér bárkák lebegnek az acélos, kék vízen ; fehér sirályok szállnak a