Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XX. Misztikus szentélyek

Mindenki sír, vezekel, hogy a nagy ünnepen megtisztúlt lélekkel zenghesse az alleluját ... A szószékek állandóan el vannak foglalva . . . Egyik szónok a másikat követi. . . Lelkesítő, feddő, szerető, fenyegető szavaik a végletekig fokozzák az áhítatot és bánatot ... A lelkeket elragadja a krisztusi szeretet, mely a tűzijáték ezerszínű szikrázásában tör az ég felé. Antal atya lelkét túláradó édesség tölti el. Földöntúli mámorban úszik . . . Ismeretlenül, egyedül, belevegyülve a zarándokok tömegébe, zavartalanúl adja át magát az imának . . . Fölkeresi sorban a szenthelyeket. Az apostolok sírját, hova Ferenc atya is elsőnek ment, Rómában járván, és erőt merít . . . itt, a drága emlékekből, további apostolkodásához ... A Colosseum hatalmas boltívei alatt elvonul lelki szemei előtt a mártírok dicsőséges hadserege . . . Láttukra újból felsajdul a régi seb és életre kel az eltemetett fájdalom . . . Leszáll a Mamertini börtönbe, ahonnét Szt. Pétert kiszabadította az angyal ; bejárja a katakombák tekervényes útjait és magába szívja az első keresztények csodálatos szellemét . . . Akik látják átszellemült lényét, ájtatos magatartását, csodálkozva kérdik : Ki ez az angyalarcú barát ? . . . A kérdésre hamarosan megkapják a feleletet. Valahogyan a pápa fülébe jutott, hogy a kisebb testvérek csodálatos szónoka, Antal atya Rómában tartózkodik. Ez a hír elképzelhető felindulásba hozta IX. Gergelyt. Az egykori Ugolino bíboros lelkes pártfogója volt a kisebb testvéreknek. Meleg barátság fűzte a szerafi atyához, nem egyszer vendégül látta őt assisi palotájában, sőt Sz. Ferenc utolsó betegségében sokáig a bíboros gondoskodott ápolásáról. Azt 15