Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

I. FEJEZET. A forli káptalan

Mindenkinek adott s minél többet adott, annál inkább érezte, hogy még többet kell adnia. Fölemelkedett Istenhez, leszállott az emberekhez és vitte őket magával a magasba az Úr trónusa elé, Aki végső célja az emberi életnek. Mikor azután befejezte beszédét, újból az előbbi szerény Antal atya lett belőle. Lángoló barna szemei félénken bújtak meg a hosszú sötét pillák mögött, sápadt arcát lehajtotta, két kezét elrejtette kámzsája ujjába és oly alázatosan jött le az emelvényről, mintha nem is neki szólna a püspök elragadtatással telt dicsérete: „Soha még ember így nem beszélt/