Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XIX. FEJEZET. Kísértetjárás. A szerafi atya halála

a testvérek. Inkább valami mélységes, nagy szomorúság bujkál a szemében. Testvéreim ne féljetek. Hát egészen elveszítettétek látástokat és nem veszítek észre, hogy az ördög játszik veletek . . . hogy csak azért rendezi számotokra ezt a komédiát, hogy nyugalmatokat megzavarja . . . Hát mikor fogjátok már megtanulni, hogy a gonoszlélek cselvetéseitől bátran és közönyösen elforduljatok? A testvérek megszégyenülve és teljesen megnyugodva. térnek vissza celláikba . . . Másnap mihelyt pirkad, szaladnak ki, megnézni, hogy Antal atya szavai hogyan váltak valóra ... És íme a letarolt, összetaposott kert teljes szépségében virult előttük . . . Antal atya csendes boldogságban tölti napjait a brivei remeteségben. Egyik nap olyan, mint a másik és mégis mindenik nap uj örömöt hoz. Minden nap iszik az isteni szeretet kelyhéből. Egyik nap az áhítat tüzes borát, másik nap a szenvedés keserű italát . . . Néha meglepik a testi fájdalmak. Halántékában lüktet a vér, lélekzete elakad . . . minden tagja sajog . . . Néha tehetetlenül roskad a földre és órákig fekszik mozdulatlanul . . . Ilyenkor úgy érzi, hogy a halál újjai játszanak a szíve körül ... és a fagyos érintésre, ez a nagy szeretettől lángoló szív riadt dobogással felel . . . Azután nagy csönd lesz . . . nagy, halotti csönd . . . Antal atya ajkán édes mosoly fakad . . . Hallgatja a szíve titkos beszédét és szemében szelíd, álmodozó fény remeg . . . Hallja az angyalok énekét és látja az Isten arcát . . . Hallgatja a szíve beszédét : -el kell menni, el kell menni! ... A hangafüves rétek