Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XVIII. FEJEZET. A kisded Jézus látogatása

— Hogy igaz-e? — kérdi kicsit sértődötten a testvér, —- csak nem gondolod nemes úr, hogy dajkamesékkel tartlak téged és az úrnőt? — Bocsáss meg, — mentegetőzik a gróf — de olyan hihetetlen nekem, hogy ez az egyszerű ember, aki ma házamba jött, ilyen természetfölötti dolgokra képes . . . Hiszen nincs rajta semmi rendkívüli . . . sőt szinte félénknek látszik. — Antal atya nagyon alázatos . . . — Beszéld el jó testvér a második halottámasztást is, — szól most közbe a grófnő, akinek a füle szinte issza a csodálatos dolgokat. — A másik haíottámasztás ... Ez is egy anyával történt. Antal atya mindig különös pártfogója a szomorú anyáknak . . . — Biztosan nagyon szereti a saját édesanyját. — Hát bizony szeretheti is. Nagy léleknek kell lennie annak, aki ilyen fiat nevel. Amint mondom, ez a másik csoda is egy anyával történt. Kátránnyal dolgozott a szerencsétlen, a karján meg ott volt a pár hónapos kis gyermeke. v A grófnő rémülten csapja össze a kezét. — Csak nem ejtette bele a kátrányba ? — De bizony megtette . . . Meg is halt a szegény nyomban. A forró kátrányban szempillantás alatt elpusztult . . . — Nos és? — kérdi visszafojtott lélekzettel a grófnő . . . — Mit tehetett volna egyebet? Futott vele Antal atyához. Az atya karjára vette a kicsikét, — szegénykének bizony alig volt emheri formája, ugy össze-