Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

I. FEJEZET. A forli káptalan

hogy a szerény külső többet takar, mint bárki is sejtené, azt azonban még ő sem tudta, hogy a szótlan szorgoskezü szerzetes, a kopott barna csuha helyett még nem is olyan régen az ágostonrendiek köztiszteletben álló fehér ruháját viselte, azért a rendét, melynek tagjait szellemi előkelőség és vallásos műveltség képviselői gyanánt tisztelték... s hogy a s. paolobeli Antal atyát Portugália egyik legnagyobb kolostorában az evangélium szövetnekének hivták. Mindezt nem tudta Grácián atya, de azért bizakodó és szerető tekintettel kísérte az ifjú szerzetes nyúlánk alakját, amint végighaladt a homályos, keskeny refektoriumon, az alacsony emelvényig, melyen a könyvtartó állvány volt, rajta a szentek élete nagy fólió-kötetben, ékes iniciálékkal díszített pergamenre írva . . . Várakozásteljes csend borult a teremre. Minden szem Antal atyát nézte, aki meglepő nyugalommal és olyan elfogulatlanul lépett az emelvényre, mintha egyebet se tenne minden nap, mint prédikálna. Nyugalma egy szempillantás alatt átszállott a többi szerzetesre is. Az a kis ellenséges érzés, mely föltámadt bennük, Grácián atya érthetetlen parancsa folytán varázsszóra elszállott. hogy helyet adjon a legmelegebb rokonszenvnek. A püspök maga is kedvtelve nézte a fiatal pap tiszta gyermekded arcát, komolyan összeszorított ajkait... A keskeny ablakon beözönlő déli nap sugárkévéje beragyogta Antal atya lehajtott fejét. Pár percig mozdulatlanul magábamélyedve állott s lelkének minden tehetségét összeszedve kérte az Isten segítségét. Mikor azután újból felemelte tekintetét, nagy sötét szemei elragadtatásban csillogtak és