Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XVII. FEJEZET. Az apostoli hithirdető

egy Fandoes nevü nemesi család alapított. Sajnos azonban, még ezt az egy zárdát is állandó veszély fenyegette. Körülöttük egymásután rabolták ki az albigensek a templomokat, istállónak használták a megszentelt épületeket, elpusztították az értékes képeket, a szép faszobrokat darabokra vagdosták azután máglyát raktak belőle s ennek tüzénél főzette meg Raymond gróf emberei vacsoráját. Az istenházának meggyalázását követte az egyházi vagyon elrablása és azt betetőzték a gyilkosságok. Nem egy katolikus pap fejezte be életét az oltár előtt, ahol a gyilkos tőr utolérte. Vannak idők, mikor úgy látszik, mintha a jó Isten végleg elfordulna a világtól és egészen átengedné az ördög gonoszságainak. Ezzel bünteti a hűtlen lelkeket és ezzel próbálja ki a jókat. Hosszútűrő az Isten, de jaj, ha keze egyszer lesújt . . . Könny fakad a nyomában és gyötrelem . . . Irtózatos a büntetés és kegyetlen a vezeklés ... És ez a nyomorúság rendesen addig tart, míg jön egy Istennek tetsző lélek, aki imával, vezekléssel, megengeszteli a büntető Bírót . . . Toulouse városában Antal atyának jutott az a szerep, hogy a haragvó Istent megbékítse a bűnbe sülyedt lakossággal és diadalra vigye az igaz hitet. Antal atya megrázó, hittel és bölcselettel telt prédikációi ha nem is térítették meg egyszerre az eretnekeket, de mindenesetre gondolkodóba ejtették őket. Egyik-másik már erősen hajlott a katolicizmus felé, de a római Egyház dogmáin anyagiassághoz szokott lelkük hajótörést szenvedett . . . Nem ment a fejükbe semmi, ami nem volt kézzelfoghatóan bizonyítható . . . Legnagyobb nehézséget az a gyönyörű titok szerzett