Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)
XV. FEJEZET. Franciaországban
— Atyám, itt vannak jegyzeteid. Elloptam őket, mert pénzt akartam szerezni. Meguntam a szerzetesi életet, vonzott a világ ezer öröme ... Óh bocsáss meg nekem és könyörögj érettem, hogy elöljáróim is megbocsássanak. — Szegény fiam, ne félj, ne sírj. Áz Úr megbocsájt a megtérő bűnösnek ... De mondd, mi indított arra, hogy elszökj innét? — Csábított a világ és azt hittem, hogy ott minden jobb lesz, mint itt a szigorú zárdában, az örökös egyformaságban ... Élvezni, mulatni akartam, de ehhez pénz kellett . . . Tudtam, hogy jegyzeteid menynyit érnek . . . Bocsáss meg! ... Ma este . . . míg a kóruson voltál . . . akkor jöttem be . . . Itt feküdt az asztalon . . . Mindjárt megismertem . . . Nyitva volt . . . úgy, ahogy itt hagytad . . . Majd a szívem szakadt meg, de az ördög erősebb volt és elvittem . . . — Te szegény, szegény fiam ! — A folyosó sötét volt . . . Észrevétlenül kiosontam a kapun. Sietve hagytam el a várost, mert féltem, hogy keresni fogtok, már csak a jegyzetek miatt is. Közben megeredt a zápor, koromsötét volt . . . Át akartam menni a folyón, de nem találtam a hidat... Lehet, hogy eltévedtem . . . magam se tudom . . . Csak bolyongtam ide-oda. Egyre hallottam a folyó zúgását, de nem láttam semmit ... S akkor egyszerre irtózatos félelem fogott el . . . Azt hittem, hogy rögtön meg kell halnom . . . A fiú arca halálsápadt lesz . . . Szemei kitágulnak, a homlokát ellepi a hideg verejték. Az ördög volt ... Az ördög állt előttem. . . Vigyorgott ... és azt mondta, hogy átvisz a vízen,