Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XV. FEJEZET. Franciaországban

drága könyvét, melynek minden betűje egy-egy gyönyörű lelki élmény emléke . . . Annál nagyobb a meglepetése, mikor egy este hiába keresi az értékes följegyzéseket. Nincs sem az asztalon, sem a könyves polcon. Hol lehet ? Ott felejtette talán a kóruson? De nem! Hiszen oda soha sem viszi magával . . . Vagy talán a klerikusoknál maradt? . . . Ott is hiába keresi. Hasztalan kérdezi növendékeitől, nem látta-e valamelyikük, csak zavart, viszás feleleteket kap . . . Van valami különös, szokatlan a klerikusok viselkedésén, ami csodálkozásba ejti. — Mi történt veletek? Valami baj van? — Nagy baj atyám, — mondják izgatott hangon, — egyik társunk megszökött. -- Megszökött! Melyik? Megmondják. Antal atya szíve összeszorúl. Hogyan történhetett ez ? Megszökött. Elment, búcsú nélkül . . . Elhagyta ezt a csendes kertet, ahol úgy ápolták lelkét, mint kényes palántát . . . elment, talán azért, hogy eladja magát az ördögnek . . . Antal atya szívét megüli a bánat fekete felhője . . . Kis nyájából eltévedt egy juhocska . . . Hol keresse? Merre lehet? . . . Keresni? . . . Hiszen az előbb is keresett valamit . . . Igen a könyv . . . Egyszerre különös gondolat villan át agyán. Valami összefüggésnek kell lennie a klerikus szökése és a könyv eltűnése között . . . Elszökött ... és lopott is hozzá . . . Uj életében szüksége volt a pénzre, hát lopott . . . Egyik vétek hozza magával a másikat . . . — Imádkozzunk szegény megtévedt testvérünkért, — mondja halkan és elhagyja a termet. A könyvről nem beszél többet, nehogy mások lelkében is gyanút keltsen...