Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XV. FEJEZET. Franciaországban

— Nem lesz nehéz munkád fiam, de sok. A lelkek készségesek és jámborak, de éber szemmel kell rájuk ügyelni, mert állandóan körülöttük ólálkodnak az eretnekek. Ezek ellen kell harcolnod . . . nos és emellett reád bízom a klerikusok oktatását is . . . Remélem kipihented magadat, mert testi lelki erődre egyformán szükség van . . . Hiszem, hogy a reád bízott feladatot a lehető legjobban fogod teljesíteni. Antal atya meghajtja a fejét. — Iparkodni fogok atyám, hogy mindenben Isten dicsőségét szolgáljam. Hanem ami a pihenést illeti, — teszi hozzá mosolyogva — abban nem sok részem volt. Mondd csak atyám, mindig ilyen hangosak nálatok a békák? A házfőnök arca elsötétül. Óh a békák! Már te is tapasztaltad. Ne csodálkozz rajta, ha azt mondom, hogy itt Montpellierben ezek veszedelmesebb ellenségei a zárdának, mint az eretnekek. — Atyám, komolyan mondod? — A legkomolyabban. Mióta kitavaszodott, egyremásra jönnek a testvérek az örökös panasszal, hogy a békák megzavarják nyugalmukat. A nehéz munkájuk után nem tudnak tőlük aludni ; fáradtak, rosszkedvűek, a zsolozsma alatt elszunyókálnak; egyszóval mondom neked, tartok tőle, hogy ezek az állatok megbontják a fegyelmet a zárdában. Antal atya mosolygó arca komolyra válik. — Igazad lehet atyám. A gonosz lélek néha a legkülönösebb dolgokat használja fel arra, hogy zavarba ejtse a lelkeket . . . Természetes, hogy eretnekségre hiába csábítaná, hát ilyennel kínozza őket . . .