Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XV. FEJEZET. Franciaországban

iestvérlelkek várnak rája . . . itt készséges lelkek, jóbarátok fogadják... Itt még nem hatalmasodott el az eretnekség pusztító járványa s az a néhány hitetlen, aki Montpellierben él, meglehetős félelemmel néz az Antal atyával való találkozás elé. Méltán tarthatnak tőle, hogy az isteni igazság kereszteslovagja nem kíméli őket sem ... és leleplezi hamisságukat. Nem vallási meggyőződésüket féltik, hiszen az nincs is nekik ... A földkerekség egyetlen eretneke se mondhatja el magáról, hogy azért szakadt el az Egyháztól, mert jobbat akart alkotni . . . Gonoszsága hajtotta, szenvedélyei űzték, egyéni érdeke vezette . . ., s tanai mögött árulás, bűn és hűtlenség lappangott. Nagy hangon hirdetett igazságaik törékeny épületében remegve várják, hogj

r mikor sújt le rájuk is az „eretnekek kalapácsa", a „malcus hereticorum", hogy romba döntse az emberek előtt hitelüket, hogy megfossza Őket nagyszerű társadalmi helyzetüktől . . . És Antal atya jön . . . Tüzes harci kedvvel . . . Megfújja a riadót. Harcba állítja tudásának, utolérhetetlen logikájának, égő szeretetének, végtelen hitének legyőzhetetlen katonáit ... és előtte porba omlik a hamis bölcselkedés kártyavára és remegve fut a gyáva megalkuvás. Mikor azután vége van egy-egy kemény küzdelemnek, akkor Antal atya megint csak visszaváltozik szerény, egyszerű testvérré, aki a legutolsónak tartja magát az egész zárdában s aki örül, ha valakinek bármily csekély szolgálatot is lehet. Nyoma sincs benne az öntudatos büszkeségnek. Vidáman beszélget testvéreivel, akik, — mint aféle új embernek a zárdában — sok mindent mesélnek itteni életükről. Meg-