Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XIV. FEJEZET. A méreg

tan eszik belőle, sőt még kedvesen beszélget is ellenségeivel, akiknek egy falat se megy le a torkukon a nagy izgalomtól ... A szolgák hozzák a másik fogást, Antal atya abból is vesz és eszik, jóízűen, nyugodtan. Az eretnekek is magukhoz térnek az első megdöbbenéstől és azt se tudják hová legyenek örömükben, amiért a gonosz terv ilyen jól sikerült . . . A lakoma véget ér. A vendégek felállnak, Antal atya elmondja az étkezés után a szokásos hálaadást és szép nyugodtan átmegy a többiekkel egy másik terembe . . . Az eretnekek nyugtalankodva vizsgálják a Csodatevő arcát. Lesik, hogy mikor tűnik fel rajta a méreg hatásának első nyoma? Mikor fut rajta végig a fájdalom görcsös vonaglása? . . . Antal atya arca azonban változatlan. A szeme derűsen csillog és elfogulatlanul beszélget a gyilkosokkal. Néhány érdekes vallási kérdést vet fel, vitatkozik velük és győzedelmeskedik fölöttük . . . Múlnak az órák ... Az eretnekek számítása szerint Antal atyának már rég halva kellene feküdnie és még csak a legcsekélyebb rosszullét sem látszik rajta. A percekből órák lesznek ... és ahogy múlik az idő, úgy nő az eretnekek szívében az aggodalom és rémület . . . Amiben soha se akartak hinni, az isteni hatalom csodája most itt áll előttük. Még csak le sem tagadhatják. Kénytelenek egymás szemébe nézni és beismerni, hogy csoda történt ... Az Isten hatalma erősebb a legerősebb méregnél is . . . Lelkük mélyéig megrendülve borulnak le Antal atya lábai elé és könnyek között kérnek tőle bocsánatot gonosz szándékukért. Azután ünnepélyesen kijelentik, hogy valamennyien visszatérnek a katolikus Egyházba..