Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

X. FEJEZET. Lelki vértanúság

Hónapokon át nem tett mást, mint némán engedelmeskedett Isten akaratának. Saját szíve vágya vitte a dél izzó földjére, hol gombamódra terem az eretnekség, a bűn, az istentagadás ... és az Isten iránti engedelmesség hozta vissza oda, ahol munka, küzdelem várt reá. Hajójuk vigan szeli a hullámokat. Pár napig kedvező széllel haladnak Portugália felé, de egyszerre egy hirtelen keletkezett vihar oldalba kapja a hajót és messzire besodorja a Földközi tengerbe. A vitorlákat behúzzák és rábízzák magukat az Isten Gondviselő kezére, hogy vezesse őket, amerre jónak látja. A dühöngő orkán ellen lehetetlen harcra kelni. És így történik, hogy nemsokára, messze útjuk céljától, Szicília partjain köt ki a hajó. Messina fehérfalú házai integetnek feléjük az örökzöld pálmák koszorújából és fölöttük ragyogó olasz ég mosolyog. Antal atya és társa partra száll. Fülöp testvér elmegy lakást keresni és nemsokára ragyogó arccal tér vissza. Atyám, nagyszerű hírt hozok. Tudod, hogy kisebb testvérek vannak Messinában ? Pár év előtt alapítottak itt kolostort. Most tehát jó helyre jutottunk. Jer siessünk, hogy eljuthassunk a kolostorba még az éjszaka beállta előtt. Szapora léptekkel megy előre és Antal atya követi, amennyire a betegségtől elgyengült lábai bírják. Nemsokára ott állanak a kolostor kapujában. Szíves vendéglátással fogadják őket a testvérek. Nem sokat kérdezősködnek, hogy honnét jönnek, mi járatban vannak. Utasok, befogadják őket ; fáradtak, fekvőhelyet adnak nekik; éhesek, asztalhoz ültetik őket.