Fr. Olsay Oswald O. F. M.: Morális istenszolgai érzület (Ludány 1937)
V. Könyv - II. Értelmi-ismereti lélektan. (Psyehologia cognitionis).
70 és ismeri a nevelés mondanivalóját; szerinte elég. tehát, ha tudja a leckét... Ez nem elég seholsem, ha igazán nevelni akarunk. Nem elég sem a családi fészekben, sem az óvodában, sem az iskolában, sem a templomban, sem a szerzetesrendekben. Puszta szavakkal semmire sem mehetünk. A szavak elröppenek (verba volant). «A példa vonz» (exempla trahunt)! Példát kell az ember elé állítani; az eszmének eszményt mutatni, amelynek varázslata alatt feloldódjék az alany jegessége, megkönnyebbüljön az «én» nehézsége. A nap minden jeget felolvaszt, a példa minden embert megnevel, ha épeszű és normális akaratú. A nevelésnél nincsen megnevelhetctlen ember, amíg nem makacs s föltéve, logv nem bolond és nem kevély. Aki pedig testébenleikében beteg, azzal meg úgy kell bánni mint szokás a betegekkel: orvoshoz kell vinni, kórházbatébolydába szállítani, vagy egyik-másik szanatóriumban elhelyezni. 7. A nevelésnél azonban mégis a legfontosabb a nevelő szeretete és annak szerető egyénisége. Tudjon szeretni igazán és mélyen és azokat, akiket meg kell nevelnie, szívébe-lelkébe zárni, mint anyja édesgyermekét. A szív szeretete mindig egyéni hő marad. És a pedagógus szeretete is az, t. i. nemes lelki, kegyelmi hő. Ez kiárad a nevelőből és beárad a nevelendő egyénbe, akit vele testében-lelkében átitathat szeretete szerint. A nemes nevelő: tud letérdepelni az ember mellé; tudja azt átkarolni, sőt fölkarolni; maga fölé emelni és megmutatni neki, hogy milyen fönséges az eszményi létsík, amelyre feljutnia nem lehetetlenség. Annak van tehát valóságos nevelő természete, akinek ilyen nemes szíve vau:
