Fr. Olsay Oswald O. F. M.: Morális istenszolgai érzület (Ludány 1937)

V. Könyv - I. Tapasztalati lélektan (Psyehologia naturalis).

58 D—— Minden ember, még a legfelületesebben figyelő is, önmagán tapasztalja, hogy az illat és a bűz ellentétes érzetet keltenek benne, amelyek minden körülmények között hangulotválloztatók, amiért természetszerűen vonzódunk a virágos, illatos, tehát a kellemes réthez, ligethez, erdőhöz; avagy természetszerűen taszitódunk az amóniákos helyektől, vagy felbomlásnak induló, tehát a kellemetlen szagú állati testtől, emberi hullától... A kellemes illat, vagy a kellemetlen bűz egész szervezetünket felhangolja, avagy lehangolja. Egyesek nem tudják magyarázatát adni hirtelen lehangolódásuknak, ami kellemetlen nekik, pedig legtöbbször: a szemen, a fülön, az orron keresztül tódult be valami hiány, negatívum, amiből hiányérzet lett bennük és ez vágja alá életlendületüket. És ha hiányérzetüket elfogta a képzet, mely a közeli-távoli veszedelmet fantáziálja ki, akkor készen áll a komorság, a pesszimizmus és az életuntság ; az ember pedig változik hangulatában, mint a hold fényében és nagyságában. Már itt, tehát a lélektannak bevezető soraiban rá lehet mutatni arra, hogy a hangulat-emberek mégcsak a naturális, természetrendi szellemben élnek, mert közhangulatukat változtjthatja az, ami a szem ablakain, a fül tölcsérein és az orr nyákhártyáján jut a belsejükbe... A «Homo naturalis »-ban alszanak még a logika elvei, az etika erkölcsnormái és a religio égi eszményei. A hangulat-ember sem nem fajbeli tudós, sem igazi művész, sem Istenre-hajló szent. — Kedves Mária lélek, ne maradjon az érzetekben-képzetekben élő egyénnek, hanem a belsőből a bensőbe kell bevonulnia: a lélek hat birodalmába, ahol él a «Homo spirituális».