P. Martial Lekeux OFM: Mai ember könyörgése Assisi kis Szegényéhez

Hogyan lett Ferenc kőművessé

A törtetés megölte a békét, megölte a mun­kát is. A becsületes munka, amely arra törek­szik, hogy jót tegyen, az értékes erőfeszítés, amely alkot, a korszerű embert nem érdekli többé. Csak egy számít: a meggazdagodás. Ha­misítunk, spekulálunk, sorozatokat gyártunk a nélkül, hogy a széppel, a jóval sokat törőd­nénk. Ebben a szörnyű pénzverő gépezetben az emberszerkezet összecsapja a munkát. A munka­szeretet hiányzik belőle és komoran szemét az órára függesztve dolgozik, legfőképpen azért, hogy többet ne kelljen dolgoznia. A gépezet üresen forog és minden romlás­nak indul. Pedig Jézus Krisztus, az Isten megalázta magát. Ács lett, hogy megváltsa az emberiséget. Mivel pedig Ferenc derűs lélekkel és törte­tés nélkül újjáépített egy templomot, kiérde­melte, hogy lelki értelemben is eleget tegyen a feszület felszólításának: újjáépíteni az Egyházat. 34 #

Next

/
Thumbnails
Contents