P. Martial Lekeux OFM: Mai ember könyörgése Assisi kis Szegényéhez

Mi tette Francesco Bernardonet Szent Ferenccé

ezt a tekintetet, ezt a nyomorúságos helyzetet. Szemét elfordíthatta volna, mintahogyan rendszerint mi is cselekszünk. De az ő szíve mindig tárva-nyitva állt, mert szabad volt. Az egésznek nem tulajdonított nagy fontosságot. Tétovázás nélkül leszállt lováról és forrón szeretett, pompás öltönyét elcserélte a szerencsétlen kopott ruhájával. Kedves Ferenc! Íme ez is egyike azoknak a tetteidnek, amelyeket a legjobban csodálok gazdag életedben. Milyen nagyszerű leckét vehetünk itt a szeretetből. Szent szeretet! Édes erény! „Űj parancsolat!" Az önzés átalakulása szeretetté, amely az emberből keresztényt varázsol. Milyen nehéznek, milyen emberfölöttinek tűnik nekünk ez az erény. Joggal, mert ez az erény szívünkbe viszi az Űj Parancsolat isteni képtelenségét, az elszakadás parancsát, a szorgoskodást a lemondásban, inkább mint a gyűjtésben és az Isten országa felé való egyedüli törekvést. Mi pedig gyáván állunk ez előtt a parancsolat előtt... Te azonban késznek nyilatkoztál mindenre, hogy megtaláld a Szépet. Nagylelkűséged határt nem ismert, önkénytelen gesztusod annyira természetes, annyira teljes volt, hogy azonnal elfelejtette Veled kedvenc álmaidat, törekvéseidet, életedet, mindent: egyszerűen, mert a 2 17