P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

a) Szent ruhában

Épen megszólalt a csengő estéli imára. Az ebédlőben elnémult a vidám szórakozás, fönt az iskolában az öreg harmonium nyekergése és a derűs, gondtalan fiatalságnak vidám nevetése. Ők ketten szintén felmentek a kápolnába. A gótikus ívek alatt oly szívet indító az imádság. Egy pillanatra megihlette a fiatal ember lelkét a szerzetesek csendes öröme: e falak között honol a keresett boldogság. Igy nem tért még nyugovóra a nagyvilág zajában, fényes szállodákban, mint ezen az estén az egyszerű novícius cellában. Mikor reggel félötkor megszólalt az első csengetyű, a mi fiatal barátunk már a folyosó szép művészi képeit, az evangéliumi jeleneteket és szentek ábrázolását nézegette. Egy nagy kép előtt állott meg. Hoffmann „az evangeliumi ifjú" szinnyomása előtt. „Oly szép felemelő itt minden, — mondja a közeledő magisternek. Egy-két napra ugyan haza kell még mennem dolgaimat elintézni, de igen fogok sietni, hogy visszajöhessek ez édes otthonba . . „Ez a kép az evangéliumi ifjút ábrázolja — magyarázza az ujoncmester. Azt a piljanatot, mikor az Úr a tökéletesség után vágyó fiatalembernek mondja : Ha tökéletes akarsz lenni, menj. add el amid van és oszd a szegényeknek. Aztán jöjj és kövess engem. Mily megindító a kép : az Úr a közelben álló félmeztelen koldusra mutat. Az ifjú azonban mást várt. Szeméből kiolvassuk feleletét. A