P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

d) A ferences testvér

„Meg kel! menekülnöm" — adta ki a jelszót a másik. S addig rugkapálódzott, mig egyszer csak szilárdulni érezte maga alatt a talajt : vajat köpült magának, s megmenekült. „Nincs veszve semmi sors alatt, ki el nem csüggedett" ! Szent Pál szavát válaszd életed zsinórmértékéül : „Mindent rnegíehetek Az által. Ki engem megerősít." A kegyelem hív, segít, Isten akarja : egész lelked rajta Î Előttünk a szent cél. A hegy szent magassága vonz. Utunk szélére a fogadalmak korlátját fogjuk fölállítani, az utat, járást simává teszik a szent szabályok. Világosságot vetít elénk Isten kegyelme. Azért csak szabadon a gyeplőt, a kocsinak fékre szüksége nincs ! Egy szavad legyen csupán : örömmel előre ! 156. Fel Alvemára! Ha Isten idáig segített, bizonyos mértékben veled is „nagyot akar a Hatalmas." Bízd azért magadat teljesen az isteni Gondviselésre. A magad részéről tedd meg a lehetőt, akkor édes megnyugvással veheted szent Pál biztatását : Az Istent szeretőknek minden javukra fordul. Szent Tamást megkérdezte nővére, hogy miképen lehetne szentté. A nagy hittudós így válaszolt: „Ha igazán akarsz szentté lenni, azzá is leszel." De ez az akarásod ne legyen csak olyan szánandó nyafogás, hanem hegyeket útból emelő nekifeszülés.